Szavazz fejlesztésre!
Szavazz fejlesztésre!
A „Szívvel-lélekkel a lakóhelyünkért!” elnevezésű program a finisbe fordult.
2009 márciusában indította útjára a „Szívvel-lélekkel a lakóhelyünkért!” elnevezésű programot a CBA és a Procter & Gamble, amely a korábbi évekkel ellentétben most a vásárlók lakóhelyére koncentrál. A háromhónapos (március-április-május) időszak alatt az ország valamennyi pontján ki-ki legjobb belátása szerint szavazhat arra a fejlesztési célra, amelyet saját megítélése szerint a lakóhelye, lakókörnyezete szebbé, harmonikusabbá tétele érdekében fontosnak tart. A program keretében tíz település nyeri el a helyi lakosok szavazatai alapján a legfontosabbnak ítélt fejlesztésre szánt összeget.
A „Közösség Szíve”, azaz KÖSZI program évek óta a vásárlók bevonásával igyekszik felkarolni egy-egy helyi közösséget, intézményt vagy programot. A KÖSZI 2006-ban, hagyományteremtő céllal indult, s azóta nagy sikernek örvend, hiszen a CBA és a Procter & Gamble közös akciója révén a vásárlók – ha közvetett formában is – a tudatos választásuk révén hozzájárultak számos, a gyermekeket segítő kezdeményezéshez. A vásárlások alkalmával befolyt összegek révén az első akciót követően, 50 általános iskola kapott korszerű számítógépeket. 2007-ben több mint 500 gyermeket juttatott el a program erdei iskolába, ahol testközelből ismerkedhettek a természettel. Tavaly pedig összesen 20 millió forint adománnyal 20 kórház gyermekosztályának műszer- illetve gyógyászati eszköz-beszerzéséhez járult hozzá a program.
(Mai Piac)
» Új informatikai rendszer a CBA-nál
» Válasz a láncoktól
» Hamarosan piacra kerülhet az olcsó cukor
» Félünk az uborkától
» A CBA és a Co-op nyert?
A legújabb szám
MaiPiac képek
A hónap kérdése
Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?





