Játszótér vagy sportpálya?
Játszótér vagy sportpálya?
Május 31-én zárul a 2009. márciusában indult “Szívvel-lélekkel a lakóhelyünkért!” elnevezésű akció, amely a CBA és a Procter & Gamble közös programjának, a KÖSZI-nek („A Közösség Szíve”) az idei megvalósítása.
A három éves múltra visszatekintő kezdeményezés a vásárlók bevonásával törekszik a közösségi célok, fejlesztések felkarolására, támogatására. A korábbi gyakorlattól eltérően idén a program fókuszába a települések, a lakóhelyek fejlesztése került.
Idén a hűséges vásárlók nem csupán a támogatási összeghez járulhattak hozzá, hanem a megvalósítandó cél kiválasztására is befolyással lehettek: a „Szívvel-lélekkel a lakóhelyünkért!” program keretében minden vásárló szavazhatott négy lehetséges lakóhely-szépítési cél közül arra, amelyet a legfontosabbnak ítélt. Így a szerencsés települések lakóinak szavazatai alapján dől el, hogy a helyi park, játszótér vagy sportpálya felújítására, avagy az épületeket elcsúfító falfirkák eltávolítására fordítják majd a támogatást. A program zárását követően sorsolás útján választják ki azt a 10 települést, amely elnyeri a fejlesztésre szánt összeget.
(Mai Piac)
» Új informatikai rendszer a CBA-nál
» Válasz a láncoktól
» Hamarosan piacra kerülhet az olcsó cukor
» Félünk az uborkától
» A CBA és a Co-op nyert?
A legújabb szám
MaiPiac képek
A hónap kérdése
Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?





