Magyarországon aligha zsugorodhat tovább az édesipar, de Európában további gyárösszevonásokra készülnek. Az ágazatban már több éve érezhető a válság, amelyet az utóbbi négy hónap eseményei csak elmélyítettek – állítja Sánta Sándor, az Édességgyártók Szövetségének elnöke.

Eljött a kicsi, finom nass ideje – írta Sas István a Mai Piac HVG mellékletében. Jelentheti-e ez azt, hogy az édesipart kevésbé viseli meg a válság, hiszen az emberek valamivel mégiscsak kényeztetni szeretnék magukat?
Megpróbálunk optimistán tekinteni a recesszióra. Valószínűleg az édesipari termékek örömszerző funkciója továbbra is megmarad, s már csak ezért sem érinti – feltehetőleg – ezt az ágazatot olyan erővel a válság. Egy átlagos fogyasztó ma körülbelül évente négy kilogramm csokoládét eszik Magyarországon, messze elmaradva az európai átlagtól. 
Az édességek kategóriáján belül azonban némi átstrukturálódás várható. Valószínű, hogy a kisebb kiszerelések, például az amúgy is növekvő részesedést szerző szeletes termékek, illetve az olcsóbb árszegmens iránt nő meg az érdeklődés. Ez ugyanakkor nem kifejezetten a válság hatása, egyébként is lassú növekedés tapasztalható a diszkont, illetve a saját márkás termékek irányába. Az elmúlt három-öt évben az édességek piaca összességében két számjegyű növekedést mutatott: a táblás és desszert szegmens tavaly 20 körüli, a szeletes pedig 23 milliárd forint feletti forgalmat ért el.

A minőség kérdésében is fordulatra számíthatunk? A kicsi és jobb minőségű termékek karrierje várható vagy esetleg a kereskedelmi márkák csillaga emelkedik még magasabbra?
A szövetség tagjai felelősen vallják magukénak a minőség kérdését. Az üreges figurák kapcsán láthatjuk, hogy az elmúlt szezonban – értékben számítva – a piac több mint 70 százalékát a valódi csokoládéból készült termékek adták. Ez is azt mutatja, hogy a fogyasztók értik, de legalábbis kezdik érteni, mi a különbség a csokoládé és a bevonómassza között. Belátták, hogy a kevesebb néha több, így inkább a magasabb színvonalú termékeket választották, kisebb mennyiségben. A táblás piac zömét három nagy, márkástermék-gyártó fedi le, de hasonló a helyzet a desszert kategóriában is. Tehát a megbízható minőségű márkák őrzik, sőt akár növelik is piacrészesedésüket. Persze a kereskedelmi márkák minden területen hódítanak, az édességek körében a különböző szegmenseknél eltérő mértékben azonban. A táblás termékek esetében már közel 20 százalék a saját márkás részesedés, míg a desszerteknél ez 10 százalék körül megállt egyelőre. De a drazsék területén például már közel 40 százalék az olcsóbb kategória részesedése. Összességében azonban drámai fogyasztóimagatartás-változásról nem be¬szélhetünk.

A diszkontok előretörése milyen következményekkel jár a gyártói márkák számára?
A gyártók zöme olyan integrált mi¬nő­ség¬irányítási rendszereket működtet, me¬lyek garantálják a kikerülő termékek magas minőségét. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy a saját márkás termékek nívója is egyre javuló, mivel a láncok is rákényszerültek arra, hogy a jobb minőség felé mozdítsák el saját címkés termékeiket. Ez vonatkozik a diszkontokra is. A kérdésre válaszolva: a diszkontok nagymértékű elterjedése mindenképpen hátrányos az édesipar számára. Kevesen tudnak olyan versenyképes áron gyártani, hogy bekerülhessenek ezekbe a láncokba. A magyarországi előállítók egyáltalán nem versenyképesek a jelenlegi járulékrendszer mellett. Hogy egy szemléletes példával éljek a sport világából: míg nekünk tíz másodperc alatt száz métert kell lefutnunk, addig a lengyeleknek mondjuk csak hetvenet.
Nem is értjük, miért nem lehet végre valamit tenni. Így végképp lemaradunk; ez különösképpen a kis- és középvállalati szektor szereplőit érinti érzékenyen. Aki öt évvel ezelőtt látta, hogy Európában milyen karriert futnak be a diszkontok, sejthette, hogy hazánkat sem kerüli el ez a trend. Proaktivitás, ez az egyik kulcsszó. Időben kell, illetve kellett volna a gyártásnak fölkészülnie erre a támadásra. A diszkontok várhatóan még inkább előtérbe kerülnek, annál is inkább, mivel az emberek egyre jobban odafigyelnek az árakra.

Magyarországon meglehetősen összezsugorodott az édesipar. Milyenek a további kilátások?
A nagy piaci szereplők, amelyek gyártást tudtak összevonni, és ezáltal egységesebb, homogenizált, költséghatékonyabb előállítást produkálni, kivonultak az országból. Ha megnézzük a régiót, nagyon egyszerű belátni, hogy – mint már említettem –, a magyar járulékfizetési kötelezettségek miatt jóval rosszabbak a gyártás feltételei. Olyan aránytalan terheket viselünk más, környező országokhoz képest, amely óriási versenyelőnyt jelent a határon kívül gyártatóknak. Hiszen azzal, hogy kisebb az alkalmazottak után fizetendő teher, többet tudnak az innovációra, fejlesztésre áldozni. Ráadásul a nagyvállalati szint kimaradt a beruházási támogatásokból, ami tovább rontotta a helyzetet. Azok élték túl a nehézségeket, akik jó stratégiát alkottak, jobban fölkészültek a változásokra.
Ha visszanézünk az elmúlt hónapokra, azt látjuk, hogy hirtelen elkészült az élelmiszeripar stratégiája, ami pozitív lépés. Elindult egy párbeszéd a termelők, gyártók, feldolgozók, kereskedők között is a készülő kódex kapcsán. Ez is pozitív. Hogy milyen eredményt lehet elérni, azt majd meglátjuk. Az persze továbbra is kérdés, hogy miért csak most kezdtünk el mindezzel igazán, érdemben foglalkozni?! Korábban és jóval nagyobb lendülettel kellett volna elindítani ezeket a folyamatokat.

A kódexben a magyar termékek arányának meghatározásáról van szó. Mi számít ma az édesiparban egyáltalán magyar terméknek?
A kódex jelenlegi megfogalmazásában a magyarországi telephellyel rendelkező, itthon előállított élelmiszer számít hazai terméknek. Vannak kiemelt jelentőségű magyar termékek, ezek között nem szerepel a csokoládé, ezért a kódex azon törekvései, mely szerint az elsődleges és másodlagos kihelyezések polcfelületei alapján mérhető 80 százalékot érje el a kiemelt hazai termékből álló kínálat, nem vonatkoznak ránk.
A rendszerek azonban úgyis önszabályozóak. A fogyasztók továbbra is az alapján fognak dönteni, hogy mennyire innovatív egy termék, milyen minőségű, és mennyiért veheti meg. Azt kell megteremteni, hogy a gyártó cég hosszú távon ennek megfelelően tudjon termelni. Ehhez kellene versenyképes gazdasági környezetet teremteni. Volt egy első szűrő, az EU-csatlakozás, ahol nagyon sok cég elbukott. A következő tisztulási időszak pedig ez az év. Nem csak, sőt elsősorban nem az édesiparban, hiszen ezen a területen gyakorlatilag már nincs hová tisztulni.

Sokan úgy értelmezik a jelenlegi helyzetet, a gyenge forintot, hogy áldás a hazai gyártás számára, hiszen csökken az import.
Amikor válságról van szó, az édesipar nem az elmúlt négy hónapról, hanem gyakorlatilag két évről beszél.  Valamikor 2007 elején kezdődött a nagy nyersanyagár-robbanás a világpiacon. A kakaó ára gyakorlatilag megduplázódott. Ez óriási fejfájást okozott, hiszen ilyen kínálati piacon nem lehet ennek megfelelő árnövekedést elérni. Az importcsokoládét a forint gyengesége is sújtja, a hazai ipart pedig az importalapanyagok ára is. Ráadásul a cukor is külföldről jön be, azért is euróban kell már fizetni. Ha valaki exportra termel, amit ott nyerhetne, annak jelentős részét elveszíti az importon. Tehát a hazai és a külföldi gyártó egyaránt áremelésre kényszerül, ám ilyen recesszió mellett ez nem megvalósítható. Még több termék lesz a piacon, ami tovább csökkenti az árrést. Már most hallani, hogy Európában további gyártásösszevonásra készülnek.
De kiút mindig van, s lesz is, hogy optimistán tekintsünk a jövő elé. Hiszem, hogy a varázslatos csokoládé megőrzi helyét a fogyasztási kultúrában, s így vele együtt az édesipar helyzete is javulni fog!
 ORBÁN ÁGNES