Amikor megpezsdül a pezsgőpiac
Amikor megpezsdül a pezsgőpiac
Decemberben közel kétszer annyi pezsgőt adnak el az élelmiszer-kiskereskedelemben, mint átlagosan a többi hónapban. A csaknem 12 milliárd forintos évi pezsgőpiac értékben 5 százalékkal bővült 2008. október–2009. szeptemberben az előző hasonló időszakhoz képest, a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe szerint.
Mennyiségben 2 százalék mínuszt regisztrált a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe; így 13 millió litert adtak el a legutóbbi évben. Ha a tavalyi szezont nézzük, 2008. október–2009. januárban 6 százalékkal nagyobb, közel 6 milliárd forintos bevételt ért el a kiskereskedelem pezsgőből, mint az előző hasonló periódusban. Ugyanakkor mennyiségben 3 százalékkal, mintegy 6,6 millió literre csökkent a bolti eladás.
Alacsonyabb átlagárak
Az ünnep környékén az átlagárak jelentősen csökkennek. Tavaly október–novemberben egy liter pezsgő mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára 966 forint volt. Utána, a december–januári periódusban 9 százalékkal kevesebb, 882 forint. Egy évvel korábban szintén 9 százalékkal alacsonyabb átlagáron adták el a pezsgőt, december–januárban. Igaz, akkor a 2007. október–novemberi átlagár 884 forintnál járt. Az átlagárak csökkenéséhez mindkét szezonban jelentős mértékben járultak hozzá a hipermarketek; míg ebben a csatornában tavaly december–januárra 12 százalékkal, tavalyelőtt 14 százalékkal csökkentek az árak ebben a csatornában, az előző év hasonló periódusához képest.
Édes a kedvenc, második a félszáraz
Cukortartalom szerint a szezonban is legkedveltebb az édes; mind mennyiségben, mind értékben 70 százalék körüli rész jutott rá. A száraz részaránya értékben 10 százalék, és a trend enyhe csökkenést jelez. A félszáraz mutatói, szintén értékben 15-16 százalék közt mozogtak a legutóbbi két évben vizsgált időszak során. A félédes pedig 2-3 százalékkal részesedett a bolti eladásból. A legutóbbi két év ünnepi időszakának adatai azt mutatják, hogy a pezsgő kiskereskedelmi forgalma stabilan oszlik meg a különböző bolttípusok között. A beszerzés fő helye a hipermarket; a legnagyobb eladóterű üzletekre jutott a mennyiségi eladás 48 százaléka a legutóbbi, és a megelőző október–januári periódusban, míg a nyári hónapokban ez az érték 40 százalék körül mozog. Ugyanakkor a főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401–2500 négyzetméteres csatorna mutatója 33 százalék. A 201–400 méteres bolttípus 6 százalékot ért el, a hagyományos 51–200 négyzetméteres pedig 9-et, míg az 50 négyzetméteres és kisebb 4 százalékot.
Érdemes kibővíteni a választékot
A hipermarket kiemelkedő piaci részesedése nem véletlen. Hiszen ott sok hely áll rendelkezésre a legszélesebb választék bemutatásához. Ahogyan tág tér nyílik a másodkihelyezések számára és más promóciókra is. A többi bolttipusban szűkebb a választék. Megkönnyíti a vevők döntését, ha speciális blokkokban találják a pezsgőket. Szilveszter felé azonban minden boltban ösztönzi a vásárlást, ha különlegességek is felhívják magukra a fogyasztók figyelmét. Ünnep előtt célszerű mérlegelni, hogy érdemes-e kibővíteni a kínálatot prémiumtermékekkel, ritkán kapható importokkal vagy giga méretű kiszerelésekkel. Fontos megemlíteni az ajándékcsomagolást, mint vevőbarát megoldást az ünnepi bevásárlási időszakban. Az eladótérben a pezsgő legjobb helyen a borok közelében foglal helyet.
Ajándékba is, minden korosztálynak A pezsgő vásárlása nagyrészt valamilyen eseményhez kötődik. Legnépszerűbb alkalom a karácsony és szilveszter, de ajándékba is szívesen veszik névnapra, születésnapra. Népszerě a kategória a fiatalok körében. Bulikban egész évben szívesen isszák a pezsgőt. Nyáron hideg koktélok kiváló alapanyaga. A kínálatban minden ifjú korosztály érintett, gyerekektől a huszonévesekig. Hiszen a gyerekek számára készült, alkoholmentes pezsgő iránt is érzékelhető a kereslet. Farkas Monika, a Nielsen ügyfélkapcsolati csoportvezetője Ungi Zsófia, a Nielsen kategóriamenedzsment- tanácsadója
A legújabb szám
MaiPiac képek
A hónap kérdése
Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?
Az adózóna legfrissebb hírei
- Üzletszerű ingóértékesítés: mennyi átalány költséget számolhat el a magánszemély számla nélkül?
- Béremelésről és nyugdíjkiigazításról döntöttek Romániában
- Telekomadó: a távközlési cégek a műsorterjesztőkkel is megfizettetnék
- Értéknövekedési hozzájárulás: a kormányszóvivő cáfolja az új ingatlanadót
- Pénzügyi csúcstalálkozó: az adócsomag nem segíti a növekedést





