2012. május 17. csütörtök

Szemben a trendekkel – sláger az energiaital

Még látványosabban fejlődött a mennyiségi eladás. Ebben a tekintetben, az összes élelmiszer csökkenő, mínusz 1 százalékos átlagával szemben energiaitalból 36 százalékkal többet adtak el egyik évről a másikra. A boltokban mintegy 210 ezer hektoliter került a vásárlók kosarába a vizsgált időszakban Amíg az élelmiszerek általában drágultak az utóbbi időben, addig az energiaital átlagára csökkent.

Egy liter átlagosan 530 forintba került a boltokban idén szeptemberben, szemben a tavalyi kilencedik hónapban mért 552 forinttal. Ez azt jelenti, hogy a mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagár 4 százalékkal csökkent egy év alatt. Fő oka, hogy a korábbiakhoz képest olcsóbb termékek jelentek meg a piacon. 

Mindig mozgásban a kínálat
A választékpolitika legfontosabb szempontja, hogy a fiatal energiaital kategória célcsoportja kimondottan az ifjúság. Ez a termék a parti, a bulizás szinte nélkülözhetetlen kelléke. Az eladótérben leginkább az alkoholmentes szomjoltók közelébe kívánkozik. Esetleg a sportitalok mellett érdemes kihelyezni. A kínálat szinte mindig mozgásban van. Még mindig viszonylag gyakran jelennek meg új márkák, termékek, ízek vagy kiszerelések. Ennek ellenére továbbra is nagy innovációs potenciál rejlik ebben az italban. A következő újdonságok egyike a gyerekeket célozza meg. A kiemelkedően növekvő forgalom együtt jár azzal, hogy egyre nagyobb polchelyet igényel az energiaital. Cikkelemeinek száma pedig mind több az üzletek kínálatában. A kategória bolti eladásának növeléséhez hozzájárul, hogy a hipermarketek és a diszkontok piacra dobták sajátmárkás energiaitalaikat. A teljes forgalomból a kereskedelmi márkák mennyiségben mért piaci részesedése kimagasló: idén augusztusban 40 százalék.  Amíg élelmiszer az utóbbi időben általában drágult, addig az energiaital mennyiségi eladással súlyozott átlagára csökkent.  

Itt a kicsik nagyok
Figyelemre méltó, hogy amíg a legtöbb élelmiszer bolti eladása évek óta koncentrálódik, az energiaital trendje éppen az ellenkező irányba mutat. A 400 négyzetméteres és kisebb üzletek a mennyiségben mért kiskereskedelmi forgalomból 36 százalékponttal részesedtek 2008. október–2009. szeptemberben. Az előző hasonló időszakhoz képest 5 százalékponttal (!) emelkedett a mutató. Ugyanakkor a hipermarketek részaránya 37-ről 34 százalékra csökkent. A főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401–2500 négyzetméteres csatorna mutatója pedig 32 százalék után 30 lett.  A láncok igyekeznek kihasználni nagy eladóterüket, és displayeken másodlagos kihelyezéssel ösztönzik a vásárlást. Nyáron az alaphűtők mellett másodlagos hűtőkkel hívják fel a vevők figyelmét az energiaitalra. Egyes kisboltokban is kifizetődő lehet, ha hűtőkben kínálják a partik és bulik italát.  A light részaránya némileg emelkedett, de még mindig 10 százalék alatt marad mennyiségi részesedését tekintve, a sokkal kedveltebb nem light–szegmens mellett.  A sportitalok bolti eladása szintén gyors ütemben növekszik. Értékben a piac 19 százalékos bővülése egyik évről a másikra azt jelenti, hogy kiskereskedelmi forgalmuk majdnem eléri az évi 400 millió forintot. 
 Farkas Monika,   a Nielsen ügyfélkapcsolati csoportvezetője Ungi Zsófia,   a Nielsen kategóriamenedzsment- tanácsadója

Kövessen minket

facebook-logotwitter_logorss_logo

A legújabb szám

 aktualis 
 
2011. november-december

MaiPiac képek

A hónap kérdése

Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?

Loading...

Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2000

Terjesztés HVG Kiadó Zrt.:
+36 1 436 2045

A Mai Piac szaklap szerkesztősége:
maipiac@maipiac.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.

© 2011 WWW.MAIPIAC.HU