Lesz együttműködés
2009. január - február
2009. február 17. kedd, 17:28
2009. január - február
Gazdaságkutatók, pszichológusok, közgazdászok és a kereskedelmi szektor szakértői egy dologban biztosan egyetértenek: 2009-re vagy annál hosszabb távon előre látni a gazdasági élet alakulását – már-már a jóslás kategóriájába tartozik. A jövőre vonatkozó tervek sorra felülíródnak hazai és nemzetközi szinten egyaránt, újak készülnek, melyek talán már holnap aktualitásukat vesztik, és a papírkosárba kerülnek. Vagy talán még egy papírrepülő vagy papírhajó hajtogatására jók lesznek…
2009. január - február
Akár már öt éven belül megvalósulhat a magyar kiskereskedelmi láncok összefogása – véli Murányi László, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója. Mindezt egy közös franchise rendszerben képzeli el a magyar lánc első embere.2009. január - február
Megint „helyzet” van a tejpiacon. A kedélyeket most éppen az alacsony felvásárlási ár borzolja. A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium a kiskereskedők önmérsékletét kéri az olcsó import tejtermékek forgalmazásában, de ha megegyezéssel nem megy, akkor törvényi úton szeretné elérni, hogy az üzletek élelmiszerkínálatának jelentős részét magyar áruk adják.
2009. január - február
Egy ország településszerkezete, gazdasági fejlettsége, valamint a vásárlóerő alakulása is hatással van kiskereskedelmének fejlődésére. Természetesen függ a fogyasztói szokásoktól is, de vissza is hat arra. Magyarországon jelenleg a legerősebb csatornatípus a hipermarketeké, bár részesedésnövekedésük dinamizmusa megtorpant. Cikkünkben a magyar hipermarket-helyzet bemutatása mellett kelet-közép-európai kitekintést is nyújtunk.
2009. január - február
Továbbra is az alacsony árak kommunikációja jelenti a fő csapásirányt a hipermarketek megjelenéseiben. Némi színt hozott e tekintetben a 2008-as év a szereplők egyre igényesebb márkaépítő reklámjaival.
2009. január - február
Hazánkban a hipermarket-csatornában négy nagy nemzetközi cég képviselteti magát. Mind a négyen a rendszerváltást követő évtizedben telepedtek meg Magyarországon, és fejlődésük is nagyjából hasoló ív¬ben halad felfelé. Mindazon¬által forgalom, árbevétel, üzlet- és árpolitika, termékválaszték, fogyasztói csoport te¬kintetében különböznek egymástól. Az alábbiakban ezeket a megkülönböztető jellegzetességeket tekintjük át.
2009. január - február

Azok a vállalatok, amelyek válság idején hajlandók befektetni a marketingbe,a fellendülés időszakábanerősebb pozícióba kerülnek– korábbi kutatások szerint –, mint azok, amelyek a megszorítások jegyében ilyenkor kevesebbet költenek. Persze érdemes alaposan meggondolni, hogy egy vállalatnál mostanság mire adják ki a pénzt.
2009. január - február
A tradicionális magyar márkákat itthon szinte mindenki jól ismeri. Azért választjuk ezeket a termékeket, mert hosszú évek során bebizonyították, hogy érdemesek a bizalmunkra. Emellett nagy túlélők is, hiszen átvészelték a rendszerváltást, tehát a hazai piacon maradtak, elsöpörhetetlennek bizonyultak.
2009. január - február
A finommosószer-piac a mosószerek egy kicsi, de növekvő szegmense. A kényes ruhák – mint például selyem- és gyapjúszövet – mosásához fejlesztették ki őket. A Procter & Gamble adatai szerint értékbeni piaci részesedésük a teljes mosószerpiacon belül a környező országokban meghaladja a 10, Nyugat-Európában a 15 százalékot.
2009. január - február
Új, a reklámszakmában még soha nem próbált kezdeményezést indít útjára a Mai Piac. Azon hirdetői számára, akik ezt bátran vállalják, értékelő elemzést is fűz a reklámjukhoz.
Sas István főiskolai és egyetemi tanár – a hazai reklámszakma vitathatatlan gyakorlati és elméleti tekintélye – vállalta, hogy kommentárral, „széljegyzetekkel” látja el az éppen aktuális hirdetések egyikét. Így a megbízók és az olvasók közösen gondolkodhatnak el arról, vajon igazak-e az észrevételek, és vajon érdemes-e kisebb-nagyobb változtatásokkal emelni a hatásfokot. Egy biztos, még ha fáj is néhány kritika, mindnyájan több időt szánunk majd ezeknek a hirdetéseknek a nézegetésére.
1. oldal / 2
Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?
Telefonszámunk:
+36 1 436 2000
Terjesztés HVG Kiadó Zrt.:
+36 1 436 2045
A Mai Piac szaklap szerkesztősége:
maipiac@maipiac.hu
Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.