2012. május 17. csütörtök

Tradicionális és magyar

2009. január - február

A tradicionális magyar márkákat itthon szinte mindenki jól ismeri. Azért választjuk ezeket a termékeket, mert hosszú évek során bebizonyították, hogy érdemesek a bizalmunkra. Emellett nagy túlélők is, hiszen átvészelték a rendszerváltást, tehát a hazai piacon maradtak, elsöpörhetetlennek bizonyultak.

Az Omnia elmúlt 40 évét részint a folyamatos innovációk, termékfejlesztések és megújulások jellemezték, másrészt a tradicionális értékek ápolása is nagy hangsúlyt kapott. A Sara Lee Hungary mindig is nagy figyelmet szentelt ennek a márkának, és bár voltak nehézségek – a Bokros-csomag bevezetése idején a kávéfogyasztás drasztikus csökkenése, az Európai Unióhoz való csatlakozáskor a kereskedelmi korlátok megszűnése –, sikerült piacon maradnia. A nemzetközi cég a ’90-es évek elején vásárolta meg a Compack vállalatot, mellyel egy időben az Omnia bekerült a Douwe Egberts égisze alá. Ez a változás erős marketingmunkát tett szükségessé annak érdekében, hogy az Omnia megőrizhesse veszélybe került pozícióját. A marketingtámogatás alapvetően két pillérre épült: egyrészt az Omnia kiváló minőségének tudatosítása, másrészt az ezen túlmutató tradicionalitás jelentőségének erősítése. „A piackutatások eredményei szerint a kávéfogyasztók a mai napig az Omniát vélik a legjobbnak. Emögött egy nagyon tudatos márkaépítés áll, mely során nagy hangsúlyt fektettünk a hagyományos értékek megőrzésére” – tudtuk meg Awakumovits Edinától, a Sara Lee Hungary Zrt. marketingmenedzserétől. A termékportfólió, a csomagolás és a kommunikáció során sok újítást valósítottak meg, a marketing mix minden elemét a fogyasztói igények alapján optimalizáják. A magyar kávépiac vezető márkája sikerét a magas szintű termékgondozás és a tudatos márkaépítés mellett annak köszönheti, hogy az emberek jelentős része a megbízhatóságot a tradicionális termékekben találja meg. A Sara Lee Hungary célja a piaci részesedés megőrzése és a piaci helyzetük további stabilizálása.


Hozzáadott érték
A Pick márka nagy múltú, idén ünnepli a 140. születésnapját, és rendelkezik mindazzal, ami a tradicionális márkák egyik legnagyobb előnye, hogy hátterében hiteles és valós történet, személyek állnak. „Az erős márkáknak »lelke van«; tudjuk, hogyan keletkezett, ki és hogyan gyártja, milyen értékek, víziók kapcsolódnak hozzá, és ez az, ami megkülönböztet minket a többi márkától” – mondta el lapunknak Ámann Gábor, a Pick Szeged Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója. Emögött tudatos márkaépítés áll, melynek fő alappillérei a hungarikum jelleg, a tradíció, megbízhatóság és minőség, ami egybecseng a tradicionális magyar márkák legfőbb értékeivel. A rendszerváltozást sikeresen átvészelte a vállalat, 1992-ben részvénytársasággá alakult. Ez több szempontból is fontos momentum volt az ország egyik legsikeresebb vállalatának életében, hiszen ekkor kezdődött meg a tudatos márkaépítés, ami a mai napig változatlan üzenetet és értékeket közvetít a fogyasztó felé. „Innentől kezdve elsődleges célunk az volt, hogy megtartsuk és további hozzáadott értékekkel tovább növeljük a márka értékét. Évről évre számos primer és szekunder kutatás eredményét állítjuk kitűzött céljaink szolgálatába, hiszen a siker érdekében maximálisan ismernünk kell a piac és fogyasztóink, környezetünk változásait” – tette hozzá a kereskedelmi és marketingigazgató. Egy jól bevezetett, okosan fenntartott márka hosszú távú kapcsolatot épít ki a vevővel. A márka életben maradása és fejlődése folyamatos megújulás nélkül elképzelhetetlen, a siker egyik titka a márkafiatalításban keresendő. A Pick Szeged Zrt. valamennyi húsipari termékkategóriában jelen van termékeivel, melyek iránt az EU-n kívül is nagy érdeklődés mutatkozik. A tradíciókat hűen őrző cég elsődleges célja, hogy kivívott pozícióját megőrizze és tovább növelje előnyeit versenytársaihoz képest.

Jól felépített stratégia
A Sió márka töretlen sikerét a termékek egyenletes és kiemelkedő minőségének, saját gyártású hazai gyümölcsökből készülő alapanyagának – ami biztosítja a hazai ízvilággal harmonizáló ízét és zamatát –, folyamatos megújulásának köszönheti. Jól felépített, hosszú távú stratégia mentén haladó márkakommunikáció és professzionális értékesítési csapat nélkül a sikertörténet elképzelhetetlen lenne – fogalmaz Fazekas Endre, a Sió-Eckes Kft. ügyvezető igazgatója. A tradicionális magyar márkák nagy túlélők, a Sió életében is voltak nehézségek: a Siófoki Állami Gazdaság a rendszerváltás időszakában erősen megrendült, az állami szektor gyengülésével 1991-re a perifériára került, majd az 1998-as év őszén, az orosz piac összeomlásakor egyik hónapról a másikra vesztette el a cég árbevétele 25, míg eredménye 50 százalékát. Mindkétszer talpra tudott állni a cég, 1991-ben a privatizáció mentette meg, a második nagy válság túlélésének kulcsa egy nagyon határozott stratégiai irányváltás volt, a belföldi piac dominanciájára alapozva. 1992 során az Eckes csoport kezébe került a Sió Nektár Kft., a német befektető határozott célja a siófoki gyümölcslégyártó bázis fejlesztése volt, így teljes technológiai rekonstrukció mellett rendkívül dinamikus márkaépítés kezdődött. A Sió márka termékköre receptúrafrissítésen ment át. A folyamatos megújulás a márka életében nagyon fontos. A meglévő termékeket 2-3 évente frissítik, mind receptúrájukat, mind megjelenésüket tekintve. A megújulás második fontos pillére az új termékcsaládok bevezetése. Marketingkommunikáció és márkaépítés fenntartása, valamint a kiszélesedő fogyasztói kör valós és hatékony elérése szintén hozzájárulnak a sikerhez. „Legfőbb célunk, hogy a fogyasztókban és kereskedelmi partnereinkben tudatosítsuk: Minden, ami gyümölcs, az Sió!” – foglalta össze a cég marketingcéljait a 10 éve a cég élén álló ügyvezető igazgató.
Mára a Sió-Eckes a hazai élelmiszeripar azon kevés szereplőinek egyike lett, akik valóban felelős gondolkodással, aktív részvétellel járulnak hozzá mind a hazai termelők számára biztos piac, mind a minőségi élelmiszergyártás folyamatos fejlesztéséhez és fenntartásához.


VARGA VIKTÓRIA

Kövessen minket

facebook-logotwitter_logorss_logo

A legújabb szám

 aktualis 
 
2011. november-december

MaiPiac képek

A hónap kérdése

Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?

Loading...

Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2000

Terjesztés HVG Kiadó Zrt.:
+36 1 436 2045

A Mai Piac szaklap szerkesztősége:
maipiac@maipiac.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.

© 2011 WWW.MAIPIAC.HU