2012. május 17. csütörtök

Nyári nyereményözön

Bár egész évben szinte folyamatosan indítanak nyereményjátékokat a cégek, nyáron különösen számítanak a játékos kedvű fogyasztók figyelmére, hiszen a szabadságolások alatt az embereknek több ideje van követni ezeket az akciókat. A vállalatok célja elsősorban a márkák és a termékek népszerűsítése, de akad, aki emellett például vásárlóinak környezettudatos szemléletét kívánja erősíteni.

Autó, laptop, készpénz, utazás – csak néhány nyeremény azok közül, amelyekkel idén nyáron gazdagodhatnak a játszani szerető fogyasztók. Mint a Mai Piac körkérdésére adott válaszokból kiderül, az akciók elsődleges célja elsősorban a márka- és terméknépszerűsítés, illetve a szolgáltatások megismertetése.
Környezettudatosságra ösztönöz
A Tesco „Szomjazik a nyereményekre?” versenye a vásárlókat a környezettudatos magatartásra igyekszik ösztönözni. Az akció lényege minél több PET-palack vagy alumíniumdoboz visszaváltása a Tesco áruházakban. A megszerezhető nyeremény három darab, egyenként százezer forint értékű vásárlási utalvány. Az akcióban egy, az internetről letölthető pecsétgyűjtő füzet segítségével lehet részt venni. „Bízunk benne, hogy a korábbi, a diákoknak szóló hulladék-visszaváltó versenyünk folytatása valamennyi korosztály szimpátiáját és lelkesedését elnyeri. Reméljük, hogy környezettudatos magatartásra való buzdítás mellett a vásárlási utalványok révén hozzájárulhatunk esetleg az iskolakezdés megkönynyítéséhez is” – mondta Hackl Mónika, a Tesco kommunikációs vezetője.
Még mindig kedvelik a borítékos megoldást
A Szikrai Borászati Kft. ez évben is megrendezi hagyományos nyereményakcióját. Annak, aki nyerni szeretne, be kell küldenie 3 darab – bármilyen ízű 0,7 literes – Piroska gyümölcsszörp kupakját vagy vonalkódját, illetve bármilyen 0,5 literes Piroska gyümölcsszörp három darab kivágott vonalkódját. Így megnyerheti a fődíjat, az ötmillió forint értékű Mercedes A-osztály személygépkocsit, továbbá a tíz darab 130 ezer forint értékű notebook egyikét. A nyereményjátéknak igen széles a célcsoportja, hiszen Rátvay Tamás, a cég kereskedelmi igazgatója szerint a gyerekektől a nyugdíjas korosztályig egyaránt szívesen fogyasztják ezt a terméket, mégis elsősorban a középkorú, 40–50 év közötti szülőket célozzák meg, akik általában gyermekeiknek vásárolják a szörpöt. Rátvay Tamás úgy látja, hogy Magyarországon még mindig nagyon népszerűek az ilyen típusú játékok, köztük azok is, amelyek során borítékban kell beküldeni a vonalkódokat, miközben terjednek az on-line akciók is. Amellett, hogy fogyasztóiknak szeretnék megadni a játék örömét, természetesen a cég, illetve a márka népszerűsítése is a céljaik között szerepel.
Lehetőség az interaktivitásra
A Zewa idén a nyári kerti partikra koncentrál: eszerint két fordulóban grillezéssel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolnia a játékosnak. A választ sms-ben vagy on-line küldhetik el. A helyes választ adók között grillezéssel kapcsolatos eszközöket sorsolnak ki. A július 31-ig tartó játékban ötven darab hatszemélyes raclette-grillezőhöz és száz darab grillkötényhez (amihez grillfelszerelés is jár) juthatnak a szerencsések. Azok között pedig, akik mindkét fordulóban helyesen válaszolnak, tíz darab Jamie Oliver BBQ gömbgrillt sorsolnak ki, egyenként húszezer forint értékben. A Zewa Grill nyereményjáték célcsoportja a 25–45 éves, jellemzően városban élő, A, B jövedelmi státusszal rendelkező nő – tudtuk meg Vaktor Évától, az akciót szervező Sky Marketing Kft. ügyvezető igazgatójától. A játék célja a Zewa háztartási papírtörlők népszerűsítésén – grillezés kapcsán – túl a márka ismertségének növelése. A játék hirdetését női lapokban és internetes oldalakon jelentették meg. A kérdések megtalálhatók a Zewa internetes oldalán is, ahol a megoldáshoz segítséget is találhatnak a grillezési tippek menüpontban. Emellett grillezési recepteket is olvashatnak a kerti partizásra készülők, sőt lehetőség van arra is, hogy a játékosok saját recepteket is beküldjenek, amelyeket szintén elérhetővé tesznek a portálon.
Az autó az egyik legcsábítóbb nyeremény
Az autósok sem maradnak nyereményjáték nélkül idén nyáron. Az OMV is akciót indított. Aki legalább ötezer forint értékben vásárol vagy tankol az OMV töltőállomásain, egy sorsjegyet húzhat, amellyel számos ajándékot nyerhet. A sorsjegyen található szelvény kitöltésével a vásárlók megnyerhetik a három fődíj egyikét is, egy Seat Leon személygépkocsit. A benzinkutakat üzemeltető cég azt reméli, hogy a játék valamennyi autóvezetőnek érdekes lesz, hiszen az ajándékok sokfélék, így mindenki számára, kortól és nemtől függetlenül vonzóak – válaszolták a célcsoportot firtató kérdésünkre. A társaságtól megtudtuk: a nyereményjáték célja, hogy minél több járművezető látogasson el töltőállomásaikra, és bizonyosodjon meg szolgáltatásaik színvonaláról. Ezt az üzenetet a törzsvásárlóik és alkalmi vásárlóik felé egyaránt erősíteni kívánják. A nyár a sörgyártó cégek szezonja, amelyek természetesen ez évben sem hagyták nyereményakció nélkül a frissítő alkoholos ital kedvelőit. A Soproni termékeit választóknak a kupakokban vagy a nyitófülön található kódot kell figyelniük, és beküldeni azt sms-ben egy alapdíjas számra. A nyári promócióban a félliteres Soproni és Soproni Szűz dobozos és üveges kiszerelésben egyaránt részt vesz, akárcsak az egy literes soproni. A június 15. és augusztus 31. között zajló akcióban naponta százezer forint ütheti a játékosok markát. Emellett mindennap a további száz nyeremény egyike, házimozi, mp3 lejátszó vagy Soproni logós félliteres korsó is a szerencséseké lehet.
Címlistaépítés akciókkal
Elsősorban a fiatalokat célozta meg idén a Bravo, így azoknak, akik szeretnének egy „fergeteges bulihétvégén” részt venni Londonban (négy fő részére három éjszakára bulibelépőkkel ötvenezer forint költőpénzzel), érdemes minél többet fogyasztaniuk a cég termékeiből. De aki már egy darab promóciós címkével ellátott fél- vagy másfél literes üdítőt vásárol, az is pályázhat a nyereményekre. A honlapon a játéklehetőség mellett a célcsoportba tartozó fiatalabb korosztály híreket olvashat kedvenc előadóiról, vagy akár háttérképeket is letölthet. Minél több kódot tölt fel valaki, annál nagyobb eséllyel pályázhat a heti nyereményekre. Az adott heti kódfeltöltők közül minden héten öt nyertest sorsolnak ki. Az aktuális heti sorsolást a honlapon követhetik nyomon az érdeklődők. A nyereményjátékoknak se szeri, se száma, egyre több társaság jelenik meg az interneten is ilyen akcióval. Számos vállalkozás már felismerte, hogy ilyen módon két legyet üt egy csapásra, hiszen a legtöbbször a játékos kedvűeknek e-mail címüket is meg kell adniuk a részvételhez. Ilyen módon pedig kiválóan lehet címlistát építeni, ami aranyat érhet egy kiskereskedelmi cégnek.
ZK

Kövessen minket

facebook-logotwitter_logorss_logo

A legújabb szám

 aktualis 
 
2011. november-december

MaiPiac képek

A hónap kérdése

Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?

Loading...

Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2000

Terjesztés HVG Kiadó Zrt.:
+36 1 436 2045

A Mai Piac szaklap szerkesztősége:
maipiac@maipiac.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.

© 2011 WWW.MAIPIAC.HU