Párosan szép az élet
Párosan szép az élet
A Túró Rudit hazánkban 1968-ban kezdték gyártani, azóta töretlen népszerűségnek örvend kicsik és nagyok körében egyaránt. A termék megújítása céljából 2007-ben jelent meg a boltok polcain a Pöttyös Túró Bonbon, limitált kiadásként. A bonbon sikerén felbuzdulva 2008-ban a márka állandó tagjaként került bevezetésre a Pöttyös Pont2.
A Pöttyös Pont2 bevezetésével a Friesland célja a termékválaszték bővítése és a Pöttyös márka cool-imázsának erősítése volt. A Túró Rudik és a tejszeletek egyaránt versenytársai az új terméknek – mondja Főfainé Kiss Viktória, a Pöttyös brand managere. Az ízválasztásnál fontos szempont volt, hogy kényeztető jellege legyen: ennek a kritériumnak egy édesebb íz, a mogyorókrémes jobban megfelel, mint a gyümölcsös.
Kampány
A termék bevezetését televíziós kampány, kereskedelmi sajtóban való megjelenések, erős eladáshelyi aktivitások (POS, kóstoltatás) és on-line kampány is támogatta. A TNS Media Intelligence – Adex adatai szerint a Pont2 reklámköltése tavaly, listaáron közel 200 millió forint volt (fontos hozzátenni, hogy a valós reklámköltés a listaárnál általában jóval kevesebb). A tejes snackek, tejes desszertek és kölyökdesszertek szegmensek reklámköltéseinek több mint 90 százalékát televízió- és kábeltelevízió-reklámokra fordítják a cégek, ám évről évre jelentősen nő a magazinköltés is, ez a második legjelentősebb médiatípus (bár a tv-k mögött jócskán lemaradva) ebben a szegmensben. Előbbiekre listaáron 2008-ban 5,1 milliárd, utóbbiakra 139 millió forint reklámköltés jutott.
A bevezető kampánynak köszönhetően a Pöttyös Pont2 ismertsége és kipróbálása rövid időn belül nagyon magas értékeket ért el. Az értékesítési adatok már a bevezetéskor jóval meghaladták a várakozásokat és a terveket, ezt a magas szintet azóta is sikerült megőrizni – mondja a brand manager.
A termék megjelenésének hatását a teljes kategóriában nehéz számszerűsíteni, mivel szinte egy időben került bevezetésre a konkurens Danone Milka Super Rudi, így egyik terméknek sem lehet önmagában nézni a piacra gyakorolt hatását.
A hűtött szeletes tejdesszert piaca nem növekedett 2008-ban, azaz az új termékbevezetések a meglévő piacot alakították át. A Pont2 egy új szegmenst teremtett a hűtött szeletes tejdesszert kategórián belül: a túró desszertet, mellyel főként a Túró Rudiktól nyert részesedést, és kismértékben a tejszeletektől.
BENKŐ HENRIETTA
TEJES FINOMSÁGOK
Az MEMRB Piackutató Iroda adatai szerint 2008-ban fejenként átlagosan egy kilogramm Túró Rudit fogyasztottunk hazánkban.
A hűtött tejdesszertek kategória 2007-ben az előző évhez képest mennyiségben 9, értékben 19 százalékos bővülést mutat. Tavaly az előző évhez képest mennyiségben 3 százalékos csökkenés, értékben 3 százalékos növekedés figyelhető meg a kategóriában. A hűtött tejdesszertek értékesítésének jelentős részét a Túró Rudik alkotják: 2008-ban mennyiségben 81, értékben 71 százalékban részesedtek a kategória értékesítéséből. Piacvezető a Friesland tulajdonában levő Pöttyös Túró Rudi, legfőbb versenytársa a Danone. A saját márkás Túró Rudik a teljes kategória eladásaiból mennyiségben 13, értékben 8 százalékot tettek ki tavaly az MEMRB Piackutató Iroda adatai szerint.
A legújabb szám
MaiPiac képek
A hónap kérdése
Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?
Az adózóna legfrissebb hírei
- Üzletszerű ingóértékesítés: mennyi átalány költséget számolhat el a magánszemély számla nélkül?
- Béremelésről és nyugdíjkiigazításról döntöttek Romániában
- Telekomadó: a távközlési cégek a műsorterjesztőkkel is megfizettetnék
- Értéknövekedési hozzájárulás: a kormányszóvivő cáfolja az új ingatlanadót
- Pénzügyi csúcstalálkozó: az adócsomag nem segíti a növekedést





