2012. május 18. péntek

Öreg a nénikéd!

2009. április 8-án rendezte meg a Magyar Fogyasztó Platform a Magyar Fogyasztó 50+ II. című konferenciát. A cél annak az ezüstgenerációnak jobb megismerése volt, melyről a köztudatban nem él túl pozitív kép.

2008-ban hazánk lakosságának 16 százaléka tartozott a 65 év feletti korosztályhoz a KSH adatai szerint. Ez az arány 2050-re várhatóan 29 százalékra nő. Idősödő társadalomban élünk tehát, de a marketingszakemberek mégsem te¬kin¬tik őket célcsoportnak – néhány ki¬vé­teltől eltekintve (gondoljunk csak az inkontinenciabetét, műfogsorragasztó vagy prosztatanyomás-könnyítő kampányokra). Ideje azonban ezt a képet felülírni, hiszen megtakarítanak, utaznak, szórakoznak és fogyasztanak ők is, csak a maguk módján.

Az adatok tükrében
Kozák Ákos, a GfK Hungária ügyvezető igazgatója szerint a válságban a legkisebb vesztesek a nyugdíjasok lehetnek. Elhanyagolt célcsoport, pedig nagy vásárlóerőt képviselnek. A GfK Shopping Monitor adatai szerint például az 50+ korosztály átlagos költése nagybevásárlás alkalmával közel 16 000 forint, míg ez az érték a teljes lakosságra nézve 17 000 forint, és a többi vásárlástípus esetén sem maradnak el nagymértékben a teljes társadalmi átlagtól (sőt az alkalmi vásárlások esetében a 60 felettiek, míg a konkrét vásárlásoknál az 50–59 évesek átlagos költése magasabb, mint a fiatalabb korosztályoké).

Negatív sztereotípiák
Popper Péter az idősekkel kapcsolatos és Magyarországon megkövesedett negatív sztereotípiák egyik kulcsának az emlékező és gondolkodó társadalmak közötti különbséget nevezte meg. Míg az alapvetően „emlékező” típusú keleti társadalmakban élők a tapasztalatokra számítanak egy adott helyzet megoldásában, az európai országokra jellemző „gondolkodó” típusú társadalmak lakosait idegesíti a múlt és a tradíció. A neves professzor véleménye szerint meg lehet öregedni békében is, amennyiben megtanulunk maradékok nélkül létezni: azaz jelenünket ne átmeneti időszaknak tekintsük, és ne engedjük elszaladni a lehetőségeket.

A reklámszakember szemével
Sas István reklámpszichológus szerint a reklámszakmában dolgozók a fiatal¬ság, egészség, szépség mítoszának bűvö­le¬té­ben élnek (a reklámosztályokon dolgozók átlagéletkora is jóval 30 év alatt van!). A szakember szerint a korcsoportok szerinti szegmentációt át kellene alakítani, hiszen a csupán életkor alapján történő fogyasztói csoportok kialakítása félrevezető lehet. Négyféle kor létezik: A „real age” a valódi kor, ami számokban kifejezhető. A „look age” a kinézet. A „feel age” azt jelenti, ki hány évesnek érzi magát. A „do age” pedig a tevékenységek alapján következtetett korra utal. A négyféle kor gyakran köszönő viszonyban sincs egymással, a reklámpszichológus szerint 25 és 65 éves kor között szinte minden egyéb szociográfiai, pszichográfiai szempont fontosabb az életkornál.
Az idősebb korosztály internetezési szokásairól beszélve Novák Péter, a Kirowski ügyvezetője elmondta, hogy hetente átlag 10 órát töltenek a világhálón, és 55 százalékuk már vásárolt az interneten, de csak 15 százalékuk használta az on-line fizetés lehetőségét.
BENKŐ HENRIETTA

 

Kövessen minket

facebook-logotwitter_logorss_logo

A legújabb szám

 aktualis 
 
2011. november-december

MaiPiac képek

A hónap kérdése

Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?

Loading...

Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2000

Terjesztés HVG Kiadó Zrt.:
+36 1 436 2045

A Mai Piac szaklap szerkesztősége:
maipiac@maipiac.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.

© 2011 WWW.MAIPIAC.HU