A baromfi-termékpálya problémái a rendszerváltozásig nyúlnak vissza: az elhibázott privatizáció kiszolgáltatta a termelőket a takarmánypiacnak. Ráadásul az EU-csatlakozás előtt nem valósultak meg azok a technológiafejlesztő beruházások, amelyek felzárkóztatták volna az ágazatot ahhoz a nemzetközi mezőnyhöz, amellyel versenyeznie kell.

A magyar baromfivertikumot az elmúlt években a madárinfluenza körüli hisztéria, az olcsón beáramló importtermékek, valamint olyan, állatvédelemnek álcázott gazdasági lejáratókampányok sújtották, amelyek a piaci szereplők szerint hosszú távon is nehezen kiheverhető kárt okoztak. Mindehhez járul a gazdasági recesszió, amely Erdélyi István, a Gallicoop Zrt. vezérigazgatója szerint megsokszorozza a nehézségeket.

Végeláthatatlan folyamatok
A hazai baromfiszektor tőke- és strukturális válságban szenved. A 2008-as év amolyan állatorvosi ló volt, magán hordozta az ágazatra jellemző összes problémát – vallja Bárány László a Mastergood cégcsoport ügyvezető igazgatója, a Baromfi Terméktanács elnöke. „A 2007-es magas kukoricaár sárba döngölte az állattenyésztést. Akkor a szakemberek azt mondták, hogy örökre el kell köszönni az olcsó gabonától, fél év múlva pedig lezuhant az ára. Ekkor végre megtáltosodhatott volna az állattenyésztés, azonban jött a valuta- és a gazdasági válság” – mondja Bárány László, aki újabb tömeges csődhullámra számít. Annál is inkább, mivel úgy látja, hogy a hazai agrár- és élelmiszer-ipari szektor gazdátlan, nincsen követhető fejlesztési stratégia, belső védelem. 
A mágnesterméknek számító baromfihús árát a kereskedelmi láncok igyekeznek alacsonyan tartani a vevők üzletbe csábítása érdekében – állítja dr. Takács László a Baromfi Terméktanács igazgatója, aki hozzáteszi: a magyar baromfihús jó minőségű, de a világpiaci nagytermelőknél csak drágábban tudjuk kínálni e termékeket. Pedig ez is olyan élelmiszer, amelynél a vevő elsősorban árat vásárol, így azok a gyártók lesznek a nagy láncok beszállítói, amelyek olcsón kínálják.
Kovács Ferenc termelő szerint a keres¬kedők tartják a kezükben a piacot. Az egész vertikum jövedelmezőségét meghatározó kulcsot a feldolgozó és a kereskedelmi lánc közötti árrés jelenti.
„Kevesebb a vásárlásra fordítható pénz, a fogyasztók jobban meggondolják, hogy mit és mennyit vegyenek. A madárinfluenzának legalább lehetett látni a végét, a mostani folyamatoknak azonban nem” – foglalja össze Erdélyi István az ágazatra váró további problémákat. S bár a baromfi-termékpálya összes gondját nem oldaná meg, azért javaslata szerint, ha hozzáférhetővé tennék a termelőknek azokat a hőforrásokat, amelyek Magyarország nagyon sok pontján elérhetők, olcsóbbá válna a termelés, és versenyképesebbek lennénk.
A versenyképesség kérdése természetesen minden beszélgetésben fölvetődik. Erről eltérőek a vélemények. Van, aki úgy látja, hogy nem ezzel, hanem sokkal inkább az érdekérvényesítési képességünkkel van baj. De erre még visszatérünk.
A baromfi-termékpálya problémái –
akárcsak más agrárszektoré – a rendszerváltozásig nyúlnak vissza: az elhibázott privatizáció, azaz az állattenyésztő telepek földterületek nélküli magánosítása kiszolgáltatta a termelőket a takarmánypiacnak. Ráadásul az EU-csatlakozás előtt nem valósultak meg állami támogatással azok a technológiafejlesztő beruházások, amelyek felzárkóztatták volna a baromfiágazatot ahhoz az európai színvonalhoz, amellyel versenyeznie kell. Mint Bárány László mondja, a csak ébredező magyar baromfiszektorra ráengedték a hatékonyabb nyugati gyártók termékeit. De a jelenlegi intézkedések sem a valódi megújulás irányába hatnak.

A forgalmi adó csökkentésére volna szükség
Kovács Ferenc vállalkozóként 1989 óta foglalkozik baromfitenyésztéssel. Két telepen évi 400 ezer csirkét nevel családi gazdaságában. Tapasztalatai szerint az ágazat több sebből is vérzik, ezek közül az egyik a régi, leromlott, nem baromfitartásra készült épületek problematikája. Az egykori sertés- és marhatelepek toldozása-foltozása zajlik évek óta. Mivel nem írnak ki pályázatot zöldmezős beruházásokra, csak részfunkciók korszerűsítésre van lehetőség. Pedig egy modern, a célnak minden szempontból megfelelő épületben kilónként akár 3 forint megtakarítása is lehetséges volna. Szintén a pályázatokkal kapcsolatban tartja Kovács Ferenc lehetetlen helyzetnek, hogy egy 215 millió forintos beruházáshoz elnyert 109 milliós támogatáshoz a kereskedelmi bankok nem adnak hitelt az önerő előteremtésére. A baromfiágazatot mostohagyerekként kezelik az elmúlt években szerzett rossz tapasztalataik (szándékos csődök) miatt. A Magyar Fejlesztési Bankhoz sem fordulhatnak, mivel magas arányt képvisel a beruházásban a pályázaton elnyert rész. És a kör itt be is zárult.
Az istállók 80 százaléka 25 évnél öregebb. A szalmonellafertőzés miatt is jó volna ezek helyett teljesen újakat építeni. Aki teheti, az szinte az alapokig visszabontja az épületet, és gyakorlatilag újat épít. 
„Egy termelőnek az ad biztonságot, ha egy turnusban (körülbelül 37 nap) legalább 100 ezer csirkét fel tud nevelni 2,1 kilogramm nagyságra” – véli Kovács Ferenc. Egy felmérésre hivatkozva állítja, hogy a termelők körülbelül ötöde nyereséges, további ötven százalékának pedig hol pozitív, hol negatív a mérlege. Ha azok, akiknek tényleg nem éri meg a termelés, kiesnének a piacról, akkor a többiek nagyobb biztonságban lennének.
Persze itt jön be a képbe az óvatosan kezelt, de gyakorlatilag mindenki által említett tényező, a feketegazdaság, amely a piacon szereplők egy része számára a túlélés eszköze.
Dr. Popp József, az Agárgazdasági Kutató Intézet főigazgató-helyettese szerint 25-30 százalékra tehető a feketevágások részaránya. 240 ezer tonna húsról van, 70 ezer tonnáról nincs adat.
Az élelmiszerre rakódó 20 százalékos áfa elősegíti az adófizetésen kívüli üzletelést. Ha a kormány 23 százalékra növeli az általános forgalmi adót, még inkább megéri illegalitásban dolgozni. Így már érthető, hogy a papíron veszteséges üzemek hogyan is képesek tartósan fennmaradni.

Az igazság pillanata
„A nyolcvanas évek végéig még körülbelül 180 ezer tonna baromfit exportáltunk évente, ebből 100 ezer tonna körüli mennyiséget Kelet-Európába. Ez a lehetőség mára megszűnt. Már Oroszország felé sem vagyunk versenyképesek” – véli dr. Takács László. Az AKI jelentése szerint 2007-ben az exportált magyar baromfihús mennyisége 108 ezer tonna volt.
A gyönge forint viszont jól jött a termelőknek, megszüntette az importnyomást. A hazai feldolgozókat ugyanis nagyban sújtotta, hogy Nyugat-Európából (illetve régebben Lengyelországból) olcsón jött be „friss” baromfihús. A piaci szereplők vélekedése szerint jellemzően lejárat előtti termékekről van szó. Hogyan is tudnánk fölvenni a kesztyűt olyan országokkal szemben, amelyekben nagy területen terem meg a gabona, a szója, és évente akár többször is aratnak. Ráadásul a magyar vállalkozások nemzetközi mércével mérve kicsik, és drága a szállítás.
Magyarországon a feldolgozók integrálják a termelést, igyekeznek az állattartástól a takarmánytermelésig mindent egy kézben tartani. Ez mindenképpen a hatékony előállítás irányába hat.
„Évek óta jeleztük, hogy túlértékelt a forint. Az importtermékek 280–290 forint/euró árfolyamig voltak versenyképesek, az ennél gyengébb forint esetén már valóban csak választékbővítés céljából érkeznek baromfitermékek a határon túlról” – mondja Erdélyi István. Ám ezek csak átmeneti előnyök – véli Bárány László, mivel a magas devizaárak beépülnek a hazai előállítási árakba.
„A brojlercsirke területén még nem jött el az igazság pillanata. Sok a kis vágóhíd, amelyeknek regionális szerepük lehet – állítja dr. Takács László –, itt még további koncentrációra lehet számítani.” A jelenlegi 50-55 körüli cégből mintegy 10 számít nagyobbnak. A pulykatenyésztésben már kevesebb a piaci szereplő, és ez a helyzet a víziszárnyasok (kacsa, liba) területén is

OÁ

KÉTHARMAD A LEGNAGYOBBAKÉ
A világ baromfitermelése 2007-ben 85 millió tonnát tett ki, 2017-re pedig az OECD és a FAO becslése szerint elérheti a 106 millió tonnát. – A legnagyobb baromfitermelők (USA, Kína, Brazília, EU) a termelés kétharmadát adják.
A baromfihús iránti kereslet növekedése a legnagyobb baromfihús-fogyasztó országokban (USA, Brazília, Kína, Mexikó, India) lelassult.
Az EU-27 baromfihús-termelése 2007-ben 11,5 millió tonna volt. Ennek háromnegyede csirke, 15 százaléka pulyka, 4 százaléka kacsa, a fennmaradó részét pedig az egyéb baromfihús tette ki.

NŐ A BAROMFIHÚSIMPORT
Magyarországon már 1996-ban is a baromfi volt a legkedveltebb húsféleség, az egy főre jutó fogyasztás meghaladta a sertéshúsét. 2006-ban a KSH adatai szerint fejenként közel 31 kilogramm baromfihúst ettünk évente, harmadával többet, mint az EU-25 átlaga. A magyarországi baromfiállomány közel négyötöde tyúkféle.
Magyarországon 2007-ben az összes baromfihús-fogyasztás mintegy 70 százaléka brojlerhús, a többi pulyka és víziszárnyas volt az AKI jelentése szerint. Ennek a mennyiségnek 15 százaléka volt importtermék, ami az azt megelőző évekhez képest növekvő behozatalt jelent. Míg a nyugat-európai fogyasztók a mellhúst részesítik előnyben, addig nálunk és az unióhoz később csatlakozott országokban az olcsóbb testtájaké (comb, szárny) a vezető szerep. Pulykahúsból fejenként 7 kilogramm volt a fogyasztás, ennek kétharmadát a mellfilé adta. Az Európa Bizottság jelentése az idei csirke- és pulykahúsfogyasztás – 1,2 százalékos – mérséklődését jósolja.