2012. május 18. péntek

Lila kalózok a parkolókban

A nyári „promószezont” a Cillit Bang is kihasználta. A háztartást vezető hölgyeket célozva a hipermarketek, bevásárlóközpontok parkolóiban és eladótereiben jelentkeztek szembetűnő lila eszközeikkel.

A hazánkban jól ismert tisztítószer gyártója, a Reckitt Benckiser Magyarország Kft. elsősorban kipróbálásösztönzés és penetrációnövelés céljából indította akcióját. A kampány átfogó jellegét mutatja, hogy az eladáshelyi promóció mellett televíziós reklámkampányt és külön microsite-ot is indítottak. „Amellett, hogy a kampánynak egyértelmű célja az eladásösztönzés, egyik legfontosabb eleme, hogy a potenciális vásárlókat személyes tapasztalatuk útján győzze meg, érzel¬meikre hatást gyakoroljon” – vázolja fel a törekvéseket Kovács Ágnes, brand & trade development manager.

Letisztult célok
A Cillit Bang akciójánál kiemelendő, hogy pontosan azonosították a problémát, majd ennek megoldására „személyre szabva” alakították a promóciót és egyéb marketingkommunikációs aktivitásai¬kat. A cél az volt, hogy a fogyasztók a mindennapokban, széles körű használatban is próbálják ki és alkalmazzák a terméket. Ezért a márka már ismert kommunikációjába új szlogent, az „Adagolja a Cillit Bang erejét!” jelmondatot építették be, mely egyben a koncepció lényegét is jelenti. „A kampány célcsoportját elsődlegesen azok a háztartást vezető nők alkotják, akiknek fontos a rendezett, tiszta otthon, adnak a környezetükre, ugyanakkor nincs sok idejük takarításra, tehát egyszerű, gyors, széleskörűen és könnyedén alkalmazható tisztítószert keresnek” – mondta el lapunknak Kovács Ágnes. Az ügynökségnek azon túl, hogy hatékonyan érje el a fenti célcsoportot, valamint úgy ismertesse meg a terméket és az új koncepciót, hogy az vásárlásra ösztönözzön, az is feladata volt, hogy a márkát fiatalítsa, barátságosabbá tegye.

Látványos megoldások
A megbízást elnyerő 2Face a megszokott hoszteszpultokon túl olyan demopultokat és helyszíneket alakított ki, ahol a nyereményjátékban való részvétel mellett a gyerekek számára is akadt elfoglaltság: a gyereksarokban Bang-kalózokká változhattak az ajándékba kapott lila kendőkkel, melyeket aztán haza is vihettek. A kampány újdonságának számított a parkolókban kialakított minifürdőszoba és minikonyha, ahol az ügynökség valódi tűzhely és mosdókagyló beépítésével hozott létre hiteles, mégis mobil bemutatópultot. Az emlékezetes megoldások mellett a márka élénk színvilága garantálta a kívánt figyelemfelkeltő látványt. Sőt hogy „biztosra menjenek”, a hipermarketek parkolóiban hatalmas felfújható Cillit Bang-kaput állítottak fel, amely már messziről látható volt. „A legnagyobb kihívás az volt, hogy a mindennap szembejövő áruházi promóciók áradatában olyan mechanizmust alakítsunk ki, amelyben a termék potenciális vásárlói szívesen vesznek részt és egyértelműen pozitív eredményeket hoz – mind a kontaktszámokat tekintve, mind pedig az eladások növekedése terén – mondja Gaál Zoltán a 2Face ügyvezetője. „Úgy törekedtünk elhelyezni időben és térben, hogy azok a vásárlók, akiket ezzel az aktivitással elértünk, ne pluszteherként éljék meg mindezt” – fűzi hozzá a vezető.

Közös kihívások
A mostanihoz hasonló ötletes és látványos akciókra a közeljövőben is számíthatunk, mely a prémium márkák számára eszközt jelent az alacsonyabb árkategóriába tartozó termékek elleni „küzdelemben”. A Cillit Bang forgalmazójának tapasztalatai szerint a prémium márkák számára az idei és a jövő év is komoly kihívást jelent. A válság hatására ugyanis a fogyasztók a szokásosnál is jobban figyelnek az árakra és a promóciókra. Ezért is nélkülözhetetlen, hogy a márkázott termékek, mint a Cillit Bang képesek legyenek differenciálni magukat kategóriájukban. 

KOVÁCS G. JÁNOS

 

Kövessen minket

facebook-logotwitter_logorss_logo

A legújabb szám

 aktualis 
 
2011. november-december

MaiPiac képek

A hónap kérdése

Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?

Loading...

Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2000

Terjesztés HVG Kiadó Zrt.:
+36 1 436 2045

A Mai Piac szaklap szerkesztősége:
maipiac@maipiac.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.

© 2011 WWW.MAIPIAC.HU