Takarítás ár-érték alapon
Takarítás ár-érték alapon
A válság következményeként várható, hogy a fogyasztók elsősorban azokon a területeken fogják vissza beszerzéseiket, amelyek nem alapvetően fontosak számukra. A háztartási tisztítószerek piacán a speciális termékeket egyrészt univerzális, több területen is alkalmazható szerekkel helyettesíthetik, másrészt olcsóbb, hagyományos módszerekkel.
Mind értékben, mind mennyiségben csökkent a tisztítószerek piaca. Nagymértékű átrendeződést mégsem tapasztalnak a különböző szegmensek között – ismertette a terület főbb trendjeit Kovács Ágnes, a Reckitt Benckiser Magyarország márkamenedzsere. Saját kvalitatív kutatásaik azt jelzik, hogy a vásárlók jelentős része törekszik a leghatékonyabb megoldásokat megtalálni, illetve az, hogy a fogyasztók többsége korlátozott számú és fajtájú tisztítószert vásárol. Várhatóan ez a közeljövőben sem változik meg.
A válság hatására a fogyasztók még jobban figyelnek az árakra és a promóciókra – mondja Tremmel Nóra, a Spotless marketingvezetője, aki úgy tapasztalja, hogy az univerzális szerek eladásai szintén csökkenést mutatnak.
„A fogyasztók a pénztárcakímélő megoldásokat keresik, a hatékonyság azonban továbbra is fontos szempont. Néhányan visszatérnek régi praktikákhoz, például ecetet használnak a vízkő eltávolítására, illetve jellemző, hogy a korábbiaknál ritkábban vásárolnak tisztítószert, és hígítják a terméket – hangsúlyozza Szőts Nóra, az Unilever Kft. category operations assistant managere hozzátéve: „A tisztítószerek alszegmensei között jelentős átrendeződés zajlik, egyedül a kézi mosogatószerek területe realizált növekedést. Az alacsonyabb árú általános tisztítószerek ismét teret kapnak a specializált, egy-egy felület tisztítására alkalmas, prémium-árkategóriájúakkal szemben. Kutatásainkra támaszkodva úgy tapasztaljuk, a vásárlók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az ár-érték arányára tisztítószer-vásárlás során.”
A cégek alkalmazkodnak az új kihívásokhoz. A Reckitt Benckiser például úgy alakítja ki a Cillit Bang portfólióját, hogy sokrétűen alkalmazható termékek legyenek a polcokon. A hangsúly a kommunikációban áthelyeződött az adagolás gazdaságosságára, melyet nem csupán tv-reklámmal, hanem országos roadshow-val is támogatnak. A Cillit Bang márkát alkalmazási területenként pozicionálják a fürdőszoba, a konyha vagy a padló tisztántartása. A promóciókba általában a prémium termékcsalád minden tagját bevonják; a több felületre alkalmazható tisztítószerek összecsomagolása az eddigiekben sikeresnek bizonyult, mint például a Cillit Bang Kosz és Vízkő, valamint a Zsíroldó spray promóciós csomagja. Emellett továbbra is egyértelmű cél a minél kedvezőbb ár kialakítása.
Szőts Nóra szerint a gazdasági visszaesés okán a nagy kiszerelésű termékek, ingyenes túltöltések keresettek, mint például a Cif súrolókrém 500 ml+250 ml grátisz kiszerelése, ami ugyan nagyobb egyszeri kiadást jelent, viszont fajlagosan jobb árat eredményez. „Idén is keresettek az ilyen kedvezmények a Cif és Domestos termékekre, az első hat hónap tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy sikeresebb, ha bomba árat hirdetünk meg” – összegezi Szőts Nóra.
Tremmel Nóra arra hívja fel a figyelmet, hogy a veszélyes ez a kemény árharc, a cégeknek oda kell figyelniük az árrésre, hamar beindul az árspirál. Az euró árfolyamváltozása miatt az importáló cégek amúgy is nehezebb helyzetben vannak. A Spotless számára viszont sikert hozott a Vim televíziós kampány és az azt támogató akciók: árakciók, 2+1, valamint a Vim tisztítószerekhez csomagolt Ballerina kendő.
Á.O.
A legújabb szám
MaiPiac képek
A hónap kérdése
Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?
Az adózóna legfrissebb hírei
- Üzletszerű ingóértékesítés: mennyi átalány költséget számolhat el a magánszemély számla nélkül?
- Béremelésről és nyugdíjkiigazításról döntöttek Romániában
- Telekomadó: a távközlési cégek a műsorterjesztőkkel is megfizettetnék
- Értéknövekedési hozzájárulás: a kormányszóvivő cáfolja az új ingatlanadót
- Pénzügyi csúcstalálkozó: az adócsomag nem segíti a növekedést





