FMCG-üzemmódra kell váltani
2010. április 19. hétfő, 10:36
A műszaki szakkereskedéseknek nemcsak egymással, hanem a hipermarketekkel is meg kell küzdeniük a vásárlókért. Újragondolt marketingre, arculatváltásra, illetve akár az FMCG-termékek nagyobb arányú portfólióba illesztésére is szükség lehet ahhoz, hogy az Electro World sikeresen vegye fel a harcot versenytársaival – véli Berek Péter marketingigazgató.



Csehország második legnagyobb péküzeme, a Penam belépett a magyar piacra, miután felvásárolta a Ceres Zrt.-t és annak leányvállalatait.
Manapság nem „ciki” sajátmárkás árut venni, sőt inkább része a „smart shopping” – okos bevásárlástrendnek, amit a válság csak tovább erősít. Egyfajta divattá válik a bolthűség és társadalmi helyzetet kifejező ereje van, hogy ki hol, kik között és mit vásárol. Ma már alig találni olyan kiskereskedelmi láncot, amelyik ne forgalmazna sajátmárkát.
A sajátmárkás termékek „elárasztják Európát”, a sajátmárka piaci részesedése ismét növekedett – egyre több ilyen és ehhez hasonló című cikket publikálnak szerte Európában. Fokozottan igaz ez Belgiumban, ahol a sajátmárkás termékek piaci részesedése már eléri a 40 százalékot. Vagyis három megvásárolt termékből valamivel több mint egy valamely közérthálózat által saját gyártásban, saját termékként értékesített áruja.
Hans Eysink Smeets, a világszerte ismert nemzetközi kereskedelmi tanácsadó előadást tartott a Mai Piac szaklap 2009. november 12-i konferenciáján. A tanácsadó szerint a következő évtizedben a magyar kiskereskedelmi forma jelentős átalakuláson megy majd keresztül, mely nagymértékben befolyásolja a gyártók és a kereskedők életét egyaránt.
A folyamatosan megjelenő új termékek miatt évente a láncokban kapható cikkelemek átlagosan mintegy 25 százaléka rotálódik. Egy kereskedelmi vállalat számára lényeges, hogy polcain sikeres termékek találhatóak-e.
Az Ultra Szavo penész elleni szer 2009 januárjában került a magyar boltok polcaira. Gyártója a Bochemie a.s. – az EVM Zrt. anyavállalata –, amely bevezette a terméket a magyar piacra. A Szavo penész elleni szer piacra lépésekor a penészeltávolító szerek kategóriájában létezett ugyan néhány versenytárs a piacon, nem realizálódott azonban komoly kereslet a termékek iránt, hiszen a gyártók nem kommunikáltak a vásárlók felé.
Nemcsak nagybevásárlás, de a napi vásárlás során is kevesebb és olcsóbb termékeket teszünk a kosárba. Az instant ételek helyett a főzéshez szükséges hozzávalókat vesszük le a polcról, különösen, ha akciós. 

