Még hogy kell-e a siker?  Micsoda kérdés! Persze, hogy kell!  Mint egy falat kenyér. Legyen az a siker akármilyen kicsi, múló, alkalmi, teljesítménybeli, társasági, önmegvalósítási, szexuális, párkapcsolati vagy, mint jelen esetben: szakmai.

Ha vicces akarnék lenni, azt mondanám, hogy még egy tárgynak, egy terméknek is szüksége van a sikerre, ezért találták ki a „Sikertermék Díjat”. És ez nem is olyan abszurd. Hiszen, ha létezik „termékszemélyiség”, akkor ugyebár egy ilyen örökös megmérettetésben álló „személyiség” is áhítozhat emberi módon a sikerre!

No, persze a dobogón ilyenkor nem maguk a termékek hajolnak meg, hanem alkalomhoz öltözött marketingmenedzserek és zilált hajviseletű farmeres kreatívok. Utána pedig kivétel nélkül azt nyilatkozzák, hogy „… bár örülnek neki, de nem ezért csinálják…”. Dehogynem, kedves hölgyeim és uraim! Mindenki ezért csinálja!!! A siker úgy kell a pszichének, mint tavaszi zápor, fűszere a földnek. Nélküle beszárad a lélek, értelemét veszti minden küzdés. Lehervadnak a motívumok, elsorvadnak a célok. Bánat és bizonytalanság költözik a szívekbe.

A zsigeri jóérzés

A siker roppant kellemes érzés; ott simogat a nyúltagyunknál. Mélyen, közel a gerincvelőhöz, annál a formációnál, ahol még nem felügyel a tudat, ahol nincs értelmük a szavaknak, ahol csak az ősi érzelmek szenderegnek. Arra várva, hogy időnként megcirógassák őket.

Ha valakinek a társadalmi munkamegosztásban az a szerep jut, hogy fogyasztási termékeket menedzsel, akkor természetes, hogy jólesik neki, ha a munkájáért egyszer-egyszer megdicsérik. Ne tessék ezt sem alá- sem túlértékelni. Csak egyszerűen élvezni! Úgy, ahogy a színész és a zenész is élvezi a siker gyümölcsét, a taps simogatását.

Az igazi kérdés azonban az, hogy a környezetünk, az ismerőseink, a társadalom, a szakma(!)  hogyan viszonyul az ilyesfajta sikerekhez. Bátorítóan, bíztatóan, elismerően – vagy féltékenyen és gáncsoskodóan. Semmi sem érzékelteti jobban egy kor, egy társadalom közösségi gondolkodását, mint a sikerhez való viszonya. Az egyik visszajelzés biztat és szárnyakat ad; új teljesítményre ösztönöz. A másik lehúz, elbizonytalanít és pótcselekvésekre kényszerít.

A konkurencia morog

Az udvarias taps vagy a konkurensek csendes morgása nem számít. Az a nagy kérdés, mi jön utána. Minden tisztelet azoké, akik lehetővé teszik, hogy legyenek igazi, rangos versenyek és szakmai megmérettetések Magyarországon. Köszönet azoknak, akik alkalmat biztosítanak az „össznépi simogatásra”. Ám hogy ebből új megmérettetési vágy vagy a vesztesek haragja és abból elkeseredett pozícióharc gerjed-e, az már nagyrészt nem az ő ügyük. Amerikában ezt így mondják: „A sikerrel nem lehet vitatkozni!” (Szerintem nem is érdemes.)  De mintha nálunk mégis mindenki vitába keveredne a sikerrel. Vajon miért keressük a mögöttes érdekeket, a részlehajlást, a turpisságokat? Miért vitatkozunk? Nemcsak a zsűrik, de a nagyközönség értékítéleteivel is. Nem kéne. A siker (a félsiker és az álsiker is) a jóisten ajándéka. Arra való, hogy kemény munkával megszerezzük, majd egy kis nyúltagyi simogatás után újult erővel kergessük tovább. Mert ez minden teljesítmény mozgatórugója.

Flow és siker

Híressé vált honfitársunk, Csíkszentmihályi Mihály ismerte fel ennek a folyamatnak a rejtett összefüggéseit. Csak sikerélmények vezethetnek el az áramlat-élményhez; a flow-hoz – az örömmel végzett tevékenység mámorához –, ami minden emberi alkotás lélektani kiindulópontja. Őszintén kívánom minden marketinggel és marketingkommunikációval foglalkozó kollégának, hogy munkájában bőségesen adasson meg neki a hömpölygően áradó flow. Gratulálok a most díjazott sikertermékeknek és az azokat sikerre vivőknek. És küldök egy simogatást a jövő évi sikerek learatóinak buksijára is – már most előre!

SAS ISTVÁN