Az embereket ma talán a legjobban a munkahelyek kérdése foglalkoztatja. Ha van, akkor azért, mert aggódnak, nehogy elveszítsék, ha nincs, akkor pedig azért, hogy találnak-e időben egy másikat. Utóbbi ma nem könnyű feladat.

Különösen, ha az ember pályakezdő, vidéki, negyven év fölötti vagy éppen nő. Dr. Herczog Lászlót, szociális és munkaügyi minisztert a foglalkoztatottság várható alakulásáról, az oktatás és a munkaerőpiac összefüggéseiről, valamint az esélyegyenlőség megoldatlan problémáiról kérdeztük.

• Chikán Attila egy, a Népszabadságnak adott interjúban azt mondta, hazudunk magunknak. Szerinte a magyar társadalom értékrendszere nem olyan, mint amire a fejlődésre vonatkozó elgondolásainkat építjük. Szeretjük azt hinni és mondani, hogy a versenyelőnyünk a jól képzett munkaerőben rejlik, ez pedig nem igaz. Nincsenek jól képzett széles rétegek és egyre rosszabb színvonalú az oktatás. Ha valóban alapjaiban rossz az irány, akkor mi a teendő? Teljesen újra kell gondolni a gazdasági, munkaerő-piaci stratégiát? 

Erőfeszítéseink fő célja a foglalkoztatás bővítése. Feladatunk ezért elsősorban az aktivizálás, azaz az álláskeresés és a munkavállalás ösztönzése, a foglalkoztathatóság javítása, valamint a munkaerő iránti kereslet növelése, különösen a leghátrányosabb helyzetű térségekben.  A szociális és munkaügyi tárca vezetőjeként úgy gondolom, azokat az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezőket kell leginkább támogatnunk, akik nem tudnak önerejükből megkapaszkodni a munkaerőpiacon. Célunk a kompetenciaalapú oktatás további finomítása, valamint az oktatás és a munkaerő-piaci igények közötti összhang erősítése. Ennek egyik eredményesen elindított minisztériumi eszköze a szakképzési reform, amely a keresletorientált képzési rendszer kialakulását ösztönzi – a gazdasági szereplők kívánalmainak megfelelő képzéseken pedig a résztvevők a munkapiacon könnyen és jól hasznosítható tudást szerezhetnek. A népesség iskolai végzettségét nézve egyébként Magyarország az európai országok középmezőnyében helyezkedik el, hasonlóan a velünk együtt csatlakozó volt szocialista országokhoz: a legalább középfokú végzettséget szerzett népesség arányszáma közel 80 százalék, ami magasabb, mint az EU-27 átlagot jelentő 71,5 százalék. 

• Milyen elgondolások vannak az oktatás és a munkaerőpiac jobb összehangolására? 

A probléma gyökerei a rendszerváltás idejére vezethetők vissza. A gazdaság szerkezeti átalakulása következtében megváltozott a gazdálkodószervezetek szakemberigénye, amit az iskolai rendszerű oktatás nem tudott kielégíteni. Az oktatás expanziója miatt torzult a képzési szerkezet, egyszerre volt jelen a rendszerben a túlképzés és a szakemberhiány, amit csak részben tudott ellensúlyozni a felnőttképzés. 2006-tól a szakképzési terület felügyelete átkerült az oktatási tárcától a munkaügyi minisztériumhoz, és így egy kézben összpontosult a szak- és felnőttképzés, valamint a foglalkoztatás egységes ágazati irányítása, és felgyorsulhatott a szakképzés reformja. Az új rendszer garantálja, hogy a szakképzésben olyan szakmákat tanuljanak a fiatalok, amelyek birtokában jó eséllyel léphetnek majd be a munka világába. A szakmunkások arányának növelését célozza az a kormányrendelet, amely szerint 50–100 százalék közötti bértámogatás vehető igénybe egy éven keresztül szakképesítéssel rendelkező pályakezdő álláskereső foglalkoztatásához.  Nem dőlhetünk hátra. A szakmunka presztízse alacsony, s bár a jelentkezők száma néhány éve enyhe emelkedést mutat, ezt a képzési formát a leggyengébb tanulók választják. A szemléletet nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni, ez hosszú távú feladatunk. A 2003-ban kezdődött Szakiskolai Fejlesztési Program a tanulók motivációját növelését célozza új tanítási módszerek bevetésével. Biztató jel, hogy a hazai és külföldi szakmunkásversenyeken egyre többen indulnak el. Sokat várunk az alternatív szakképzés bevezetésétől is. Aki ezt választja, már 14 éves korában megkezdheti szakképzést és 17 évesen szakmunkás-bizonyítvánnyal a kezében állhat munkába. Jövő februártól bevezetjük a szakmunkás-ösztöndíjat, amelynek 10-30 ezer forint közötti összege reményeink szerint hatásosan ösztönzi majd a jobb tanulmányi eredményt.

• A KSH adatai szerint a 2009-es harmadik negyedévben a munkanélküliség aránya 15–74 éves korosztályban 10,3 százalékos volt. Ez 109 ezer fővel magasabb, mint az előző év azonos időszakában, (+2,6 százalék) és 0,7 százalékponttal magasabb, mint az előző negyedévi. A munkaerőpiacra belépő 15–24 éves korosztály több mint negyede munkanélküli, ami riasztó arány. Ha kitolódik a nyugdíjkorhatár, még nehezebb lesz pályakezdőként elhelyezkedni.

Kétségtelen, hogy a fiatalabb korosztály foglalkoztatási esélyei romlottak az elmúlt időszakban. A kereslet csökkenéséhez nyilvánvalóan hozzájárult a foglalkoztatási korhatár kitolása, a globális recesszió kedvezőtlen foglakoztatási hatása azonban még nagyobb. A közhiedelemmel ellentétben a szakmai kutatások nem bizonyítják, hogy a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése és a pályakezdők emelkedő munkanélkülisége között közvetlen kapcsolat állna fenn. A nyugdíj előtt álló korosztály és az iskolából kikerülők összetétele ugyanis eltérő szakmastruktúra, tudás és egyéb jellemzők szerint, ezért nem jelenthetjük ki, hogy ha az idős munkavállalókat nyugdíjaznánk, akkor a munkaerőpiac felszívná a fiatalokat. A munkapiaci esélyeket tekintve komoly problémát jelent, hogy a fiatalok egy része nem szerez szakképzettséget. Az iskolai lemorzsolódás aránya a szakmunkásképzésben meghaladja a 30 százalékot, és a regisztrált álláskeresők fele a szakképesítéssel nem rendelkezők közül kerül ki. A szakképzettséggel rendelkező pályakezdők elhelyezkedésénél pedig az okoz gondot, hogy olyan szakmát tanultak, amelyre ekkora arányban nem vevő a munkaerőpiac (általában a humán szakirány, jellemzően a művészeti szakmák), részben pedig a gyakorlatlanság, a munkatapasztalat hiánya. A szakképzési reform pozitív hatása néhány éven belül, egy képzési ciklust követően érzékelhető lesz. A szakképzés – legyen az bármilyen színvonalas – önmagában oldhatja a munkaerő-piaci anomáliákat. Figyelembe kell vennünk, hogy az oktatási kibocsátás a 3-5 év átfutás miatt mindig el fog térni az éppen aktuális a munkaerő-piaci igényektől, ezért a gazdasághoz tökéletesen illeszkedő oktatási struktúrát nem lehet megalkotni. Persze célként törekedni kell rá.  Az egyes kormányzati intézkedéseket rendszerben kell kezelni, a szakképzés a foglalkoztatáspolitika része, amely pedig nagyban függ a fennálló gazdasági környezettől. A szaktárca a leghátrányosabb munkapiaci helyzetben lévő emberekre célzott programokkal fokuszál. Jó példa erre a népszerű Start program, amelyet a minisztérium a pályakezdők számára dolgozott ki: a munkáltató két éven keresztül jelentős járulékkedvezményt kap, ha olyan pályakezdő fiatalt alkalmaz, aki kiváltja a Start-kártyát az illetékes APEH-kirendeltségen. Négy év alatt több mint 140 ezren váltották ki a kártyát. A program sikere nyomán a járulékkedvezményt további hátrányos helyzetű álláskeresőkre terjesztettük ki, így a gyesről visszatérőket vagy az alacsony iskolai végzettségűeket foglalkoztató cégek is több százezer forintot spórolhatnak évente munkavállalónként.

• Szükséges-e központi szinten beavatkozni olyan piaci különbségek láttán, mint például a Budapesti és főváros környéki, illetve Tolna megyei átlagbérek közötti különbség?

Ez a belső migrációt erősíti fel, tehát közép- és hosszú távon akár a nagyvárosok vagy a főváros körüli slum-ösödést erősítheti. Úgy gondolom, nem kell, de nem is lehet józan ésszel a regionális kereseti viszonyokba beavatkozni. Budapesten és a központi régióban valóban jóval magasabb béreket fizetnek, mint Tolnában vagy Baranyában, ugyanazokban a szakmákban, munkakörökben is. A keresetek alakulása és a munkaerő-áramlás között azonban nincsenek direkt, mechanikus összefüggések. Magyarországon, mint ismeretes, alacsony a munkaerő-mobilitás, amelyet kulturális okok mellett a hazai lakáspiac merevsége is hátráltat. Ezért gyakran előfordul, hogy miközben egy adott régióban például egy asztalos nem talál munkát, az ország egy másik régiójában azonban könnyen elhelyezkedhetne, de a költözést nem vállalja. A területi munkaerő-piaci rugalmasságnak tehát vannak előnyei.  Egy ilyen kis országban, mint Magyarország, rendkívül káros volna, ha az állam beavatkozna a régiós keresetek alakulásába. A versenyszférában nincs állami bérszabályozás. Még ha a kormány netán országos bértarifa-rendszert vezetne is be, ki fizetné az alacsonyabb kereseti szintű régiók bérfelzárkóztatását, ahol vélhetően az alacsonyabb keresetek az alacsonyabb vállalati bevételekkel, a kisebb költségviselő képességgel is összefüggnek? Vagy a magasabb kereseti szintű régióktól kellene elvonni? Látható, hogy ez nem járható út.  A beavatkozásnak a foglalkoztatottság kiegyenlítésére, a regionális fejlettségbeli különbségek felszámolására kell irányulnia, ez teremtheti meg a keresetek területi felzárkózását is. Erre szolgálnak a regionális fejlesztési programok, amelyekben nagy szerepet vállalnak a regionális munkaügyi központok saját foglalkoztatási tervek kidolgozásával. 

• A férfiak és a nők átlagjövedelme között még mindig jelentős eltérés tapasztalható az „erősebb” nem javára. Ugyanez látszik a vezetői pozíciók betöltésében. Milyen intézkedések szükségesek a valódi női egyenjogúság megteremtésére?

A statisztikai adatok valóban több-kevesebb kereseti hátrányt mutatnak a nők tekintetében. Külön törvényt hoztunk az esélyegyenlőség elősegítésére, ez alapján létrejött az Egyenlő Bánásmód Hatóság is. A bérkülönbségek alapvető oka nem a jogszabályokban, nem is a bérezési rendszerekben keresendő, hiszen ezek is „nemileg” semlegesek.  A különbségek a többi között strukturális eltérésekre, eltérő teljesítményekre, munkafeltételekre, motivációkra, eltérő tartalmú konkrét munkakörökre vezethetők vissza. Ám még azonos feltételek esetén is tapasztalható diszkrimináció, a helyzetet azonban állami, nőket célzó bérintézkedésekkel nem lehet kezelni; a hangsúlyt a nők esélyegyenlőségének javítására kell tennünk. Hiába tiltják ugyanis a munkáltatóknak, hogy felvételkor a családi állapotról kérdezzenek, még mindig megteszik. Hiába vehetik igénybe a férfiak is a gyermekek után járó szabadságokat, ma még igen kis százalékuk teszi ezt meg.  Az esélyegyenlőségért is felelős tárca vezetőjeként fontosnak tartom, hogy növeljük a jogtudatosságot a nők körében. Fel kell számolni a nőket és férfiakat sújtó sztereotípiákat az oktatás, a foglalkoztatás és a média terén. A fizetetlen munka, így a gyermekgondozás, idősek ellátása, a háztartási feladatok jó része is elsősorban a nőket terheli, ezért munkába állásukhoz elengedhetetlen, hogy ezeket a feladatokat a mainál jobban megosszák a háztartásokon belül. Az állam főként a gondozási intézmények számának növelésével tud segíteni a gondozási feladatokban: ennek érdekében évek óta bővítjük a gyermekintézmények férőhelyeit. A munka és magánélet összehangolására támogatjuk a rugalmas munkaszervezést. Fel kell hívnom a figyelmet a munkáltatók és a szociális partnerek felelősségére az esélyegyenlőség biztosításában, a kollektív szerződések, bértarifarendszerek kiaknázatlan szerepére is. Nem lehet csak központi rendelkezésekre várni, a társadalmi szemléletet közösen alakítjuk.  

OÁ