2012. február 04. szombat

2010. május

Vasárnap vásárnap?

A boltok vasárnapi nyitva tartásának korlátozása érdekében aláírásgyűjtést szervez az UNI (Union Network International) Global Union, melynek a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) is tagja.

Bővebben: Vasárnap vásárnap?

 

Nyitni vagy nem nyitni?

NÉMETORSZÁG
Németországban, ha a háziasszony elfelejtett valamit megvenni hétközben, akkor vasárnap legfeljebb a szomszédasszonyhoz csengethet be, hogy egy kis sót vagy lisztet kölcsönkérjen. Az úgynevezett „üzletnyitvatartási törvény” tudniillik nagyon szigorúan szabályozza, hogy mikor lehetnek nyitva a kiskereskedelmi üzletek.  

Bővebben: Nyitni vagy nem nyitni?

   

Törvénytől könnyítve?

A törvényi szabályozások ugyan könnyítettek tavaly október elsejével a hazai kiskereskedelem helyzetén, azonban még így is bőven akad olyan teher, ami feleslegesen ül a kereskedők vállán. 

Bővebben: Törvénytől könnyítve?

   

Jövőre már nem zsugorodik tovább?

Benedek László, a Heineken Hungária Zrt. kereskedelmi igazgatója már azzal is elégedett lenne, ha a söriparban megállna az eladáscsökkenés. Úgy véli, nyáron megtapasztaljuk, milyen is a gödör alja, utána pedig talán végre a kilábalás lassú és rögös útjára léphet az ágazat.  

Bővebben: Jövőre már nem zsugorodik tovább?

   

Természetesen zöld

A Nestea Vitao termékcsalád első ízét, a Zöldtea Citrust 2006 áprilisában vezette be a hazai piacra a Coca-Cola Magyarország. A zöldtea kategória a meleg teák piacán már ismert volt, népszerűsége pedig folyamatosan nőtt – elsősorban az egészségtudatos, nem árérzékeny fogyasztók körében.

Bővebben: Természetesen zöld

   

Fej-fej mellett a Cora és a Match

A Mai Piac rovatának célja a fogyasztó szemével bemutatni a kereskedelmi láncok működését. A piackutatásban bevált, úgynevezett „mystery shopping” módszerrel végzett vizsgálat során a kereskedelmi láncokat a QualiTrack Kft. próbavásárlói keresik fel minden hónapban, majd az így nyert adatokat szigorú szempontok szerint dolgozzák fel.

Bővebben: Fej-fej mellett a Cora és a Match

   

Központi szerepben az online

Átfogó promócióval kezdte a tavaszt a Nestlé. Ennivaló Manager elnevezésű kampányának fő célkitűzése az egészséges táplálkozás népszerűsítése volt, középpontban a cég online  jelenlétének további erősítésével.   

Bővebben: Központi szerepben az online

   

Ki a legolcsóbb?

A Mai Piac új rovata időről-időre összehasonlítja a kereskedelmi láncok árait, egy amolyan „kisbevásárlás” alapján.  

Bővebben: Ki a legolcsóbb?

   

Habos keserű

A nyári sörszezon elején vagyunk, nemsokára kezdődik a futball-világbajnokság, a sörpiac résztvevőinek hangulata mégsem felhőtlen. A gazdasági világválság súlyosabb csapást mért a kategóriára, mint arra számítottak. 

Bővebben: Habos keserű

   

Toszkána ízei

Ha egy kulturális antropológiából – a Firenzei Egyetemen – diplomázott bölcsész exkluzív élelmiszerboltot nyit, annak nyomós oka kell hogy legyen. Például a szerelem. Dr. Orbán Zsuzsanna, aki a Toscana Gusto társtulajdonosa és üzletvezetője, először egy jóképű olasz sportújságíróba, aztán a toszkán konyhába szeretett bele. Mindkét érzelem tartósnak bizonyult, hiszen közel 20 éve tart.  

Bővebben: Toszkána ízei

   

1. oldal / 3

Kövessen minket

facebook-logotwitter_logorss_logo

A legújabb szám

 aktualis 
 
2011. november-december

MaiPiac képek

A hónap kérdése

Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?

Loading...

Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2000

Terjesztés HVG Kiadó Zrt.:
+36 1 436 2045

A Mai Piac szaklap szerkesztősége:
maipiac@maipiac.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.

© 2011 WWW.MAIPIAC.HU