Vasárnap vásárnap?
Vasárnap vásárnap?
A boltok vasárnapi nyitva tartásának korlátozása érdekében aláírásgyűjtést szervez az UNI (Union Network International) Global Union, melynek a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) is tagja.
A kezdeményezés célja, hogy egymillió uniós állampolgár aláírását összegyűjtsék és az Európai Bizottság napirendre tűzze a vasárnapi munkavégzés kérdését – mondta el lapunknak dr. Sáling József, a KASZ elnöke.
Megyénként kétezer
Magyarországon az aláírásgyűjtést április végén, a parlamenti választások után kezdi meg a KASZ. Minden ország ugyanazt a petíciót használja. Hazánkban 30-40 ezer aláírást kell összegyűjteni (azaz megyénként körülbelül kétezret), ami az elnök szerint teljesíthető. Az aláírásokat a szakszervezet a megyei képviselőin keresztül tervezi begyűjteni. A kereskedőcégek többsége általában támogatja a vasárnap kötelező pihenőnappá nyilvánítását – feltéve, hogy ezt valamennyi kereskedelmi vállalat betartja, azaz egyik üzlet sem nyit ki a hét utolsó napján – állítja a szakember.
Családi fészek
A CBA bolthálózata – 35 000 munkavállalója nevében – egyértelműen a vasárnapi nyitva tartás korlátozásának bevezetését szorgalmazza – tolmácsolja a lánc véleményét Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője. A vállalat azt szeretné elérni, hogy az üdülőhelyeken és idegenforgalmi területeken fekvő üzletek kivételével minden más kereskedelmi egység maradjon zárva vasárnaponként (az adventi vasárnapok kivételével). „A munkavállalók családi élete a vasárnapi nyitva tartás miatt szervezhetetlen. Biztosítani kellene, hogy minden családnak egy héten legalább egy nap rendelkezésére álljon, hogy a családi fészek oly szükséges kohéziós erejét fenn lehessen tartani. Sok családnak a hipermarketbe járás jelenti a hétvégi közös programot, ez pedig semmiképpen sem nevezhető ideálisnak” – mondja Fodor Attila. Vásárlói igény A Tesco rendszeresen megkérdezi vásárlóit vásárlási szokásaikról, akik azt jelzik a lánc felé, hogy szeretik azt a szabadságot és kényelmet, amelyet a vasárnapi nyitva tartás számukra lehetővé tesz. „Egy esetleges korlátozással a vásárlók ezt a döntési szabadságot veszítenék el, munkatársaink pedig azt a kiemelt munkabért, amely a pihenőnapokon való munkavégzésért jár” – mondta Iglódi-Csató Judit, a Tesco kommunikációs igazgatója. „Amennyiben jogszabály születik a nyitva tartás korlátozásáról, a Tesco természetesen megfelel ennek.”
Mi zárva tartunk!
A Vianni Üzletlánc jelenleg sem tart nyitva vasárnap egyetlen üzletében sem – mondja Deák Zsolt, a Vianni Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Az üzletlánc határozott állásfoglalása szerint a dolgozóknak (és családjaiknak) szükségük van a heti minimum egy pihenőnapra. „Szeretetben és családi együttlétben így is nagy a deficit, s ez társadalomszintű válságot generál” – teszi hozzá a tulajdonos.
Csiki-csuki
Természetesen ellenérvek is vannak a szabad vasárnap bevezetésével szemben. Felvetődik az a kérdés, hogy a vasárnapi zárva tartás egységes szabályozása esetén a kereskedelmi alkalmazottak számát csökkentik-e majd a láncok, hiszen hetente egy nappal kevesebb munkanapra kell és lehet beosztani adott számú alkalmazottat.
Fodor Józsa
Konferencia a szabad vasárnapért
Az első Európai Szabad Vasárnap Konferenciát 2010. március 24-én rendezték Brüsszelben. Az eseményen az Európai Unió 27 tagállamából 72 szervezet, köztük 35 szakszervezet (Magyarországról a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete), 13 egyház és 24 civil tömörülés vett részt. A konferencia valamennyi résztvevője támogatta a vasárnapi munkavégzés törvényes keretek közé szorítását. A résztvevők elhatározták, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek annak érdekében, hogy a vasárnapi munkavégzést európai jogszabály korlátozza – mondta Sáling József.
A legújabb szám
MaiPiac képek
A hónap kérdése
Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?
Az adózóna legfrissebb hírei
- Üzletszerű ingóértékesítés: mennyi átalány költséget számolhat el a magánszemély számla nélkül?
- Béremelésről és nyugdíjkiigazításról döntöttek Romániában
- Telekomadó: a távközlési cégek a műsorterjesztőkkel is megfizettetnék
- Értéknövekedési hozzájárulás: a kormányszóvivő cáfolja az új ingatlanadót
- Pénzügyi csúcstalálkozó: az adócsomag nem segíti a növekedést





