2012. május 18. péntek

Erősödő márkák

08_30kiemeltStabil a gyártói márkák piaci pozíciója.

Az élelmiszerek kiskereskedelmi bevételéből 77 százalék jutott gyártói márkákra értékben, az idei első félév során. Ugyanakkor a láncok sajátmárkáinak piacrésze változatlanul 23 százalék- állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat, az általa mért 90 élelmiszer kategória kiskereskedelmi forgalma alapján. Háztartási vegyiárunál és kozmetikumnál szintén stabil a gyártói márkák 83 százalékos piacrésze, féléves összehasonlításban. Kereskedelmi márkákra 17 százalék jutott, a Nielsen által mért 60 vegyi és kozmetikai kategória bolti értékesítéséből.

Így az első félévben mintegy 170 milliárd forint került az üzletek pénztáraiba kereskedelmi márkás élelmiszerekért, háztartási vegyiárukért és kozmetikumokért.

Az átlagok mögött azonban jelentősen különböznek az arányok. Például a mélyhűtött termékek teljes hazai, értékben mért bolti eladásából a saját márkák 44 százalékot vittek el, az idei első félévben, 22-t pedig alkoholmentes szomjoltó italokéból – tájékoztat Kocsis Eszter, a Nielsen ügyfélkapcsolati menedzsere. – Legalacsonyabb a saját márkák aránya az élelmiszer termékcsoportok között alkoholos italoknál 14, valamint a kávét és teát magukban foglaló forró italoknál, 17 százalékkal – írja a piackutató.

   Vegyiáruk között a sajátmárkák csökkenő részarányát regisztrálták a piackutatók például háztartási papírárunál, ahol értéket tekintve 43 százalékról 41-re csökkent a piacrészük. Babakozmetikánál pedig 31-ről 30 százalékra.

   Igen alacsony a kereskedelmi márkák piacrésze például száj-, illetve hajápolási cikkeknél, 6-6 százalékkal, értékben.      

   A kereskedelmi márkák terjedésének motorja a diszkont csatorna; forintban mért élelmiszer forgalmából, a tavaly első félévi 57-ről idén 59 százalékra nőtt a bolttípus sajátmárkás termékeinek részaránya.

Termékcsoport

Minősége

ugyanolyan

Jobban

megéri

az árát

Olcsóbb

volt

Ugyanolyan

jól nézett ki

a csomagolása

Háztartási papíráru

42

35

35

9

Tejtermék

45

33

33

7

Alapvető élelmiszer

(pl. rizs, étolaj)

48

34

36

8

Háztartási tisztítószer

40

36

33

7

Személyes higiéniai

termék

44

36

27

8

Szénsavas üdítőital

35

31

35

6

Mélyhűtött élelmiszer

46

31

34

10

Rágcsálnivalók és

édességek

50

28

28

9

Táblázat. Egyes kategóriákban a kereskedelmi márkás termékek vásárlása mögött álló leggyakoribb okok. A válaszadók százalékában. (Egy megkérdezett több okot is megnevezhetett)

Forrás: Nielsen piackutató vállalat

(Nielsen/Mai Piac)

Hozzászólások

Név *
Email
Code   
Küldés
Kapcsolódó cikkek :

» Sokasodó Mizo foltok

Az elkövetkező hónapokban közel 30 Sole termék kerül át Mizo márkanév alá.

» Sikeres Spar márkák

A Spar, sajátmárkás Friss Tojás termékcsaládjával, első helyezést ért el a Pakk csomagolásdizájn-versenyen.

» Jövő héten nyílik a Márkás Kínai Áruk Központja

A kelet-kínai Csöcsiang (Zhejiang) tartomány bemutatkozásával nyílik meg június 29-én a Márkás Kínai Áruk Központja (China Brand Trade Center, CBTC) Budapesten.

» Új Dreher image-kampány

A Human Telex Reklámügynökség a márka teljes körű kommunikációját jegyzi.

» Új márkákat vezet be a Tesco

 A brit vállalat hazájában új márkákat dob piacra heteken belül.

Kövessen minket

facebook-logotwitter_logorss_logo

A legújabb szám

 aktualis 
 
2011. november-december

MaiPiac képek

A hónap kérdése

Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?

Loading...

Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2000

Terjesztés HVG Kiadó Zrt.:
+36 1 436 2045

A Mai Piac szaklap szerkesztősége:
maipiac@maipiac.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.

© 2011 WWW.MAIPIAC.HU