Irány a Távol-Kelet!
A szűkülő hazai piac és a romló európai exportlehetőségek mellett kitörési pontot jelenthet a hazai húsipar számára a Távol-Kelet – mondták el az ITD Hungary és a Magyar Húsiparosok Szövetségének vezetői.
Mint Süveges-Szabó László, az ITD Hungary üzletfejlesztési igazgatója tájékoztatott: az ITD Hungary és a Magyar Húsiparosok Szövetsége a hazai húsipar négy fontos szereplőjével (a Hungerittel, a Pickkel, a Kométával és a Hampexszel) együtt szervezett roadshow-t Dél-Koreában, Japánban, Vietnamban és Hongkongban. Mind a négy ország tartósan behozatalra szorul hústermékekből.
Míg előbbi két ország fontos célállomása a magyar hústermékeknek – az exportnak már több mint tizedét kitevő távol-keleti piac háromnegyede-négyötöde talál gazdára Koreában vagy Japánban –, Hongkong, illetve a szigorú importvámokat alkalmazó Vietnam még viszonylag felderítetlen terület – mondta el Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke.
Hozzátette: a két országba exportált termékek kilencven százaléka alapanyag (elsősorban fagyasztott hús), ám az elmúlt egy-két évben megnőtt az érdeklődés a nagyobb feldolgozottságú termékek iránt is. Ilyen a helyi igények szerint gyártott virsli, a szalámi vagy a libamáj, de új prémiumtermékként Japánban már megjelent a mangalica is. „Dél-Korea alapvetően Japánt követő piac, ami látszott is, hiszen nagy volt a koreaiak részéről az érdeklődés például a mangalicatermékek iránt” – mondta el.
Ami a legnagyobb, kínai piacot érinti, az oda irányuló húsexport akadálya, hogy szigorú állat-egészségügyi előírásoknak kell megfelelni, amelyeket egyelőre csak a baromfiszektor teljesített. A sertésprotokoll esetében Éder Tamás szerint egy-másfél év múlva lesz arra mód, hogy az első magyar cégek engedélyt szerezzenek a kivitelre.
(vg.hu)
» 300 százalékos növekedés
» Összhangban a fogyasztókkal
» Bizonytalan eredetű húsok
» Nőtt a sertéshús ára
» Elmarad a kutyahús-fesztivál
A legújabb szám
MaiPiac képek
A hónap kérdése
Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?





