2012. február 04. szombat

Kinek jó az erős forint?

Hírháttér:

Az erősödő devizák rontják a régió versenyképességét, ez pedig a kilábalás jelen fázisában kimondottan aggasztó.

A folyamat negatívan hat az exportszektorokra, melyek egyértelműen a gazdaságok húzóágazatainak számítanak. Kelet-Európa számára elsősorban a magára találó nyugat-európai gazdaságok és az általuk támasztott kereslet jelent kiutat a válságból, ezt a folyamatot azonban lassítja a régiós devizák erősödése – hangsúlyozza Marek Belka, az IMF régiós igazgatója.

 

Befektetők az utóbbi hetekben előszeretettel vásárolták a helyi devizákat, részvényeket és kötvényeket, miután több nyugat-európai országból – elsősorban Görögországból – tőkét vontak ki. A forint például másfél éves szintre erősödött az euróval szemben, a BUX több mint kétéves csúcsra ugrott.

 

A Monetáris Tanács március 29-i ülésén az elemzői várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 5,5 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, amely a rendszerváltás utáni időszak legalacsonyabb alaprátájának számít. Amíg a forint erős és stabil, addig egészen biztosan folytatódhat a kamatcsökkentési ciklus, ennek megfelelően az alapkamat sorsa elsősorban a nemzetközi befektetői hangulattól függ.

(ecoline.hu)

 

Szakértők véleménye:

 

Éder Tamás, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének elnöke:

Az erős forint kevés hazai élelmiszer-ipari szereplőnek kedvező. A magyar gyártócégek jellemzően hazai alapanyagokból, exportra termelnek, az erős forint így export-árbevételüket csökkenti. Kevés vállalat dolgoz fel import-alapanyagokat az élelmiszeriparban – mondja az elnök.

A húsiparban az elmúlt években megnőtt ugyan a feldolgozott import-alapanyagok aránya – mivel a hazai sertéstenyésztés visszaesett –, az erős forint azonban még a húsipar ezen helyzetében sem kedvező, mert az export nagyobb súllyal esik latba – fejtette ki véleményét Éder Tamás.

 

Steigervald Krisztián, a GfK Hungária Piackutató Intézet szektormenedzsere:

Állandó vita tárgya az erős (vagy az éppen gyenge) forint, fogyasztói oldalról azonban ritkán vizsgáljuk. Piackutatóként úgy véljük, a válság egyik hazai okozója az árfolyamok folyamatos változása volt, hiszen a fogyasztás és a vásárlás szerkezetének átalakulásához leginkább a devizahitelek forintban fizetendő törlesztőösszegének drasztikus emelkedése járult hozzá. Jelenleg a rekord alacsony alapkamatszintet csak a betéti kamatok csökkenése követte, de például a svájci frank alapú hitelek havi törlesztőösszege szinte csak észrevehetetlenül változott. Ennek semmilyen vásárlásösztönző hatása nincs, így az erős forintnak – áttételesen – várakozásaink szerint rövid távon semmilyen volumennövelő hatása nem lesz – mondja a szakember.

(Mai Piac)

 

És Önnek mi a véleménye? Írja meg!

Hozzászólások

Név *
Email
Code   
Küldés
Kapcsolódó cikkek :

» Ismét Éder Tamás lett az ÉFOSZ elnöke

Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) ismét Éder Tamást, az eddigi vezetőt választotta elnökévé a budapesti tisztújító küldöttgyűlésen.

» Húsvét, sonka, ellenőrzés

A takarmánytermeléstől az ünnepi asztalig ellenőrzik a jellegzetes húsvéti élelmiszerek útját.

» Hírháttér

A hét híre: A reálkereset 2009. január–decemberben – a fogyasztóiár-index 4,2 százalékos növekedése mellett – 2,4 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

» Növekvő önköltség

Csökkenti az élelmiszer-ágazat versenyképességét a jövedéki adó emelése.

» Irány a Távol-Kelet!

A szűkülő hazai piac és a romló európai exportlehetőségek mellett kitörési pontot jelenthet a hazai húsipar számára a Távol-Kelet – mondták el az ITD Hungary és a Magyar Húsiparosok Szövetségének vezetői.

Kövessen minket

facebook-logotwitter_logorss_logo

A legújabb szám

 aktualis 
 
2011. november-december

MaiPiac képek

A hónap kérdése

Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?

Loading...

Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2000

Terjesztés HVG Kiadó Zrt.:
+36 1 436 2045

A Mai Piac szaklap szerkesztősége:
maipiac@maipiac.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.

© 2011 WWW.MAIPIAC.HU