Hírháttér

A hét híre:
Tavaszra mérséklődhet a kiskereskedelmi forgalom visszaesésének üteme, valamint megáll a csökkenés az ipar termelésében és értékesítésben egyaránt, az infláció lassul – jelzi előre az Ecostat gazdaságkutató Mikroszkóp című kiadványában.
Az intézet szerint 2010 júniusában a fogyasztói árak várhatóan 4,3 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál. Ugyanebben az időszakban a termelői árak szintje 2,1 százalékkal haladhatja meg az előző év azonos időszakit.
Az Ecostat szerint 2010 júniusában az iparban a belföldi értékesítés 0,2 százalékkal, az exportértékesítés 12,1 százalékkal nőhet az előző év azonos időszakához képest. Ez idő alatt az ipari termelés 6 százalékkal bővülhet a szezonálisan és munkanaphatástól tisztított indexek szerint.
A megszűnt 13. havi juttatás miatt a közszférában a bruttó keresetek tartósan csökkennek a következő hónapokban, januárban és márciusban mégis jelentős növekedésre lehet számítani az esedékes egyszeri kereset-kiegészítések miatt. Az előrejelzés szerint 2010. júniusban a költségvetési szférában a keresetek 5 százalékos mérséklődése várható, a versenyszférában 3,5 százalékos, a nemzetgazdaság egészében pedig 1 százalékos keresetemelkedés valószínű.
Az intézet szerint a következő hónapokban mérséklődhet a bolti forgalom visszaesésének üteme, az áprilisra várható kiugró értéket pedig a húsvéthoz köthető ünnepi hatás magyarázza. Az idén júniusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,4 százalékkal maradhat el az egy évvel korábbi szinttől.
(hvg.hu)
Szakértők véleménye:
Steigervald Krisztián (GfK Hungária Piackutató Intézet, szektormenedzser):
„A közszféra 13. havi juttatásának kiesése ellenére némi fellendülésre számítunk az SzJA fogyasztói szemmel pozitív változása miatt. Úgy feltételezzük, hogy a vásárlók március környékén már realizálják, hogy némileg vastagabb a hó végén a fizetést tartalmazó boríték, ami Húsvét közelségével még inkább a bolti forgalom javulását eredményezheti. Az infláció mérséklődése – mint ahogy tavaly is láttunk erre példát – nem befolyásolja jelentősen a vásárlási hajlandóságot, a vásárlók csak a jelentősebb ingadozásokat tudják érzékelni a napi bevásárlásaik folyamán.”
Vámos György (az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára):
Az OKSZ főtitkára kiemelte, hogy ezzel a pozitív változással szemben a januári KSH adatok azt bizonyítják, hogy az infláció magasabb volumenű volt. Meglátása szerint – függetlenül az inflációtól – 2010 első félévében nincs esély a kereskedelemben a javulásra. Ennek okai a nehezített adórendszerben, a költségvetési hiány mértékében, a visszafogott vásárlóerőben vannak. A hideg téli időszak is érezhetően visszavetette a kereskedelmet. A fogyasztók a magas rezsiköltségek és a rossz idő miatt minimálisra redukálták vásárlásaikat. Az OKSZ-nél a kereskedelem helyzetének javulására a 2010-es év második felében számítanak. Ekkorra teszik az elemzések ugyanis a nemzetközi piac élénkülését, amely az erős exportkötődés miatt pozitív hatással lehet a hazai kereskedelemre is. Mindezek mellett, a választások utánra ígért kisebb adóterhek is kedvező hatással lehetnek a kereskedelemre.
Dr. Agárdi Irma (Budapesti Corvinus Egyetem, Marketing és Média Intézet, egyetemi adjunktus):
„Az Ecostat kiskereskedelmi forgalomra vonatkozó előrejelzése alapján az idei évben a kiskereskedőkre még szűkös év vár. A GKI Gazdaságkutató is stagnáló kiskereskedelmi volumenindexszel számol a 2010. évre. A KSH 2009. novemberi adatai alapján a forgalomcsökkenés legnagyobb mértékben a gépjármű-eladást, iparcikk, illetve a bútor-, háztartási cikk, építőanyag-kiskereskedelmet érintette. A kiskereskedelmi forgalom jelentős részét kitevő élelmiszer- és napi cikkek értékesítési volumene szintén csökkent, azonban kisebb mértékben más árucsoportokhoz képest. Várhatóan ezek a tendenciák a 2010. évre is érvényesek lesznek a magas munkanélküliségi ráta és a bruttó átlagkereset-bővülést meghaladó fogyasztói árindex miatt. A háztartások a napi megélhetést biztosító termékek (élelmiszerek, gyógyszerek) vásárlását részesítik előnyben, a tartós fogyasztási cikkek, ruházati, illetve más iparcikkek vásárlását pedig visszafogják. Ezt támasztja alá a GfK Fogyasztói Bizalom Indexe is, amely szerint a háztartások még borúlátóak a következő 12 hónapot illetően, ezért óvatosabban tervezik a kiadásaikat.”
(Mai Piac)
A legújabb szám
MaiPiac képek
A hónap kérdése
Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?






Hozzászólások