2012. február 04. szombat

Sajtból van a…

04_29_sajtutNyugati mintára hazai sajtút-állomásokból álló hálózat kiépítését tervezi a Kis-, Közép- és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete.

 

A sajtút kiépítésének célja a sajtkészítő szakma megismertetése, az egészséges termékek népszerűsítése, a falusi idegenforgalom növelése, de mindemellett új munkahelyeket is teremthet a projekt.

 

Alulról jövő kezdeményezésként indult a hálózat kiépítése – mondta el lapunknak Kovács László, Kis-, Közép- és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesületének (KKAOSZE) elnöke. Az egyesület egyik tagja vetette fel két évvel ezelőtt azt az ötletet, hogy nyugati – főleg olasz, osztrák, francia – mintára érdemes volna kialakítani egy sajtút-állomásokból álló hálózatot. Az egyesület érdeklődése ekkor fordult a hazai sajtkészítő-szakma képviselői – ezen belül is a házi sajtkészítők (tehát nem az ipari méretekben működő sajtgyártók, hanem a kisvállalkozók) felé. A sajtgyártók érdeklődést mutattak a kezdeményezés iránt.

 

Az év elején az egyesület felvette a kapcsolatot a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségével. Több utazásszervező iroda is szívesen felvenné a sajtutat kínálati programjába – belföldi és külföldi turisták számára egyaránt szívesen ajánlanák azt – mondta Kovács Lászó.

 

Aki sajtútállomás szeretne lenni, annak legálisan működő vállalkozásnak és KKAOSZE-tagnak kell lennie, rendelkeznie kell a megfelelő hatósági engedélyekkel, minőségi termékeket kell termelnie és megfelelő feltételeket kell biztosítania a vendégek fogadásához. Az elvárt minőségnek nincs objektív kritériuma, de a szakmabeliek ismerik egymást, a termelők különböző sajtfesztiválokon, megmérettetéseken vesznek részt, ahol díjakat, elismeréseket ítél oda a szakmai zsűri és ez szolgálhat a minőség egyik ismérveként. Az egyesület mintegy 100 sajtkészítővel áll kapcsolatban és jelenleg már 8-10 olyan sajtútállomás működik, mely tud fogadni vendéget – mondja a KKAOSZE elnöke.

„Az rögtön világos volt, hogy csak a sajtkóstolásért vagy a sajtgyár megtekintéséért nem utaznak több tíz kilométert az emberek, csak ha mellette más szolgáltatást is igénybe vehetnek (például borászat, pincészet, múzeum megtekintése, szálláslehetőség panzióban, szállodában). Ilyen értelemben beszélhetünk sajtút-állomásokról, mint szervezett programajánlatokról. Az egyesület fogja össze a kezdeményezést: tartja a kapcsolatot a szerveződő vagy már meglévő sajtút-állomásokkal, az utazásszervezőkkel, reklámot szervez és pályázati úton forrást szerez a projektnek.

 

A Szigetköz Kecskefarmról a tejet egyetlen nagyobb feldolgozó vásárolta meg, mígnem a vállalkozás úgy döntött, a hatékonyabb termelés érdekében az üzemükben az összes tejet feldolgozzák – mondta el Németh Szabina, aki édesapjával együtt vezeti a kecskefarmot. A családi vállalkozás két éve kezdett el falusi turizmussal foglalkozni – akkoriban még nem sajtút-állomként. A sajtok nagy részét falusi turizmus keretén belül értékesítik.

„Kereslet van, tavasztól egészen őszig csoportok, családok, baráti társaságok látogatnak minket. A környékbeli hotelekkel, fogadókkal közösen kínáljuk a programjainkat (sajtkóstolók, lovaskocsikázás, kemencében gidahús-sütés, állatlegeltetés, állatsimogatás, sajtkészítés bemutatása – amire éppen igény van). Vannak, akik kenutúra közben megállnak és nálunk megpihennek. Volt már több céges rendezvényük is, évről évre egyre többen érdeklődnek a programok iránt, visszatérő vendégeink is vannak” – mondja Németh Szabina.

 

A vállalkozás termékeit önértékesítéssel dobja piacra: piacokon, vásárokon, egészségnapokon, sajtfesztiválokon vesznek részt, kistermelői boltoknak értékesítik a sajtokat. A vásárlókkal közvetlen kapcsolatban vannak, így azonnal visszajelzést kapnak az igényekről. Sajtjaik számos országos versenyeken díjakat nyertek.

 

Céljuk a kecsketejből és kecskehúsból készült ételek népszerűségének és ismertségének növelése – erre a kóstoltatás jó lehetőséget biztosít. A termékek értékesítése mellett fontosnak tartják a falusi életmód megismertetését is. Úgy látják, az egészséges táplálkozás növekvő népszerűsége miatt egyre nagyobb a kereslet a minőségi, házi készítésű termékek iránt és az emberek szívesen keresik fel azokat a sajtút-állomásokat, ahol megkóstolhatják a termékeket és a gyártási folyamatokba is betekinthetnek – tolmácsolja a vállalkozás véleményét Németh Szabina.

 

Egy másik mintaértékű sajtútállomás az Alföldi Garabonciás Kft. izsáki állomása. A Kft. tulajdonosa Kocsis Pál, az egyesület alelnöke, aki a Magyar Sajtok Háza létrehozását kezdeményezte Budapesten. A kezdeményezés célkitűzése a kiskereskedelmi és nagybani árusítás mellett a hazai sajtkészítés lehető legteljesebb bemutatása. A Magyar Sajtok Háza az Üzleti Hálózatok Inkubátorházában kap helyet. Az inkubátorház tulajdonosa az egyesület alapító tagja, Mrázikné Csizmadia Katalin. A kis- és középvállalkozókat szolgáló létesítmény 2010. szeptember 1-jén nyitja meg kapuit – teszi még hozzá Kovács László.

(Mai Piac)

Hozzászólások

Név *
Email
Code   
Küldés
Kapcsolódó cikkek :

» Kelet-Ázsiában a Pick Szeged

Tovább építkezik Kelet-Ázsiában a Pick Szeged Zrt.

» Tartható a magyartermék-rendelet?

A 100 százalék magyar termék jelölés feltűntetéséhez maximum 5 százalékos importot határozna meg a minisztérium.

» Indul a sonkaszezon

A húsvéti húsok és hentesáruk harmada a kkv-któl származik.

» „A marketing a túlélést jelenti”

 Felemás karácsonya volt a kisvállalatoknak.

» Cégbedőlési rekord

 Tavaly 17 420 cég ellen kezdeményeztek felszámolást a hitelezők. 

Kövessen minket

facebook-logotwitter_logorss_logo

A legújabb szám

 aktualis 
 
2011. november-december

MaiPiac képek

A hónap kérdése

Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?

Loading...

Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2000

Terjesztés HVG Kiadó Zrt.:
+36 1 436 2045

A Mai Piac szaklap szerkesztősége:
maipiac@maipiac.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.

© 2011 WWW.MAIPIAC.HU