2012. május 18. péntek

Kiosztották a „Támogatjuk a családot" Program rajzversenyének díjait

oetkerIzgalommal teltek az elmúlt hetek mintegy 160 oktatási intézmény, több mint 4600 pályaművet készítő gyermek és mintegy 20 ezer család és környezetük számára, akik részt vettek a Dr. Oetker Magyarország „Támogatjuk a családot" Programjának rajzpályázatán.

Izgatott gyerekek, aggódó szülők, és kattintások éjjel-nappal – így jellemezhető az 5400 gyermekmunkával, 9 millió szavazattal és több mint 50 ezer regisztrált szavazóval zárult „Támogatjuk a családot" Program rajzpályázata, ami tavaly novemberben indult.

A Dr. Oetker Magyarország és az SOS Gyermekfalu Magyarország képviselőiből álló zsűri nagyon nehéz feladatot kapott. Az alkotások zsűrizése több napot vett igénybe. A zsűritagok véleménye, a közösségi aktivitás figyelembe vétele mellett, Paréj Nikolett, az Örömrajz csoport alapítója, művészeti szakértő véleménye is befolyásolta a végleges döntést.

A 2012. január 30-án közzétett végeredmény szerint a szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola nyerte az 1 millió forintos fődíjat. A pályázatban 9 egyéni győztes is hirdettek, korcsoportonként, akik Dr. Oetker ajándékcsomagot kapnak.

A közösségek lelkesedésének és összefogásának láttán a pályázatot kiíró Dr. Oetker Magyarország további díjakat ajánlott fel. Így 4 intézmény 250ezer forintos eszköztámogatásban részesül, valamint minden, a pályázatra alkotást beküldő gyermek ajándékot kap.

„A „Támogatjuk a családot" Program kiírója és csapata, valamint az SOS Gyermekfalu Magyarország ezúton is szeretne köszönetet mondani a munkákért a gyermekeknek, a pedagógusoknak, akik beillesztették oktatási programjukba célunkat, és mozgósították a szülőket, családokat az összefogásért, valamint a szülőknek, nagyszülőknek, ismerősöknek az aggodalomért, a szavazásért" – hangsúlyozta a Nagy Györgyi, a Dr. Oetker Magyarország vállalati PR tanácsadója, a program felelőse.

Míg az egyéni díjakat február közepéig juttatják el az intézményekbe, a pályázat közösségi díjainak átadásáról jelenleg folynak az egyeztetések az intézmények és a „Támogatjuk a családot" Program között.

Díjak

1 millió forintos fődíj

Barcsai Jenő Általános Iskola Szentendre

Egyéni díjak


Óvodások

1 Károly Óvoda és Bölcsőde Mindszent Tari Zsóka

2 Létavértesi Gyermeksziget Óvoda Létavértes Fekete Barbara

3 Kecskeméti Főiskola Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Óvoda Kaszap Utcai Óvodája Kecskemét Csernák Jázmin

Alsó tagozat

1 Makói Általános Iskola Makó Báló Balázs Brúnó

2 Gyulai István Általános Iskola Budapest Barcsik Lilla

3 Pilinszky János Általános Iskola Balatonkenese Jurcsó Janka

Felső tagozat

1 Petőfi Sándor Általános Iskola Atkár Kovács Sára

2 Berecz Antal Általános Iskola Boldog Futó Anett

3 Kölcsey Ferenc Általános Iskola Szajol Bóné Anikó

További intézményi díjak

250 ezer forintos eszköztámogatásban részesülő intézmények

1 Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Szolnok

2 GYAKI 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye Gyula

3 Kastélykert Óvoda Karancslapujtő

4 Létavértesi Gyermeksziget Óvoda Létavértes

Hozzászólások

Név *
Email
Code   
Küldés

Kövessen minket

facebook-logotwitter_logorss_logo

A legújabb szám

 aktualis 
 
2011. november-december

MaiPiac képek

A hónap kérdése

Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?

Loading...

Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2000

Terjesztés HVG Kiadó Zrt.:
+36 1 436 2045

A Mai Piac szaklap szerkesztősége:
maipiac@maipiac.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.

© 2011 WWW.MAIPIAC.HU