Áremelésekre számítunk
A magyar háztartások többsége nem bízik anyagi helyzetének javulásában.
A komplex Fogyasztói Bizalom Index értéke a korábbi növekedéssel szemben 2010 utolsó negyedévében visszaesett, hasonlóan a Fogyasztói Várakozások Indexéhez, amely 34 ponttal zuhant az előző negyedévi eredményhez képest. – írja a GfK.
Elemzők szerint a visszaesés oka, hogy romlott mind a háztartások várt pénzügyi helyzetének, mind az ország gazdasági helyzetének megítélése. A Vásárlási Hajlandóság Indexe (VHI) továbbra is stagnál, amely valószínűleg a karácsonyi szezonnak tudható be. 2010 decemberében emelkedett a munkanélküliség növekedésére számítók aránya és az inflációs várakozások is kedvezőtlenebb képet mutatnak, mint korábban, miután a lakosság többsége az árak emelkedésére számít.
A GfK Hungária és a Corvinus Egyetem által közösen mért komplex Fogyasztói Bizalom Index (FBI) a korábbi növekedéssel szemben 2010 decemberében 18 pontot esett, jelenleg 157,5 pont az értéke.
„A Fogyasztói Bizalom Index lassú növekvő tendenciája megtört, a 2010. utolsó negyedévi adatok a lakosság borúlátását tükrözik. Ezt erősítik a nemzetközi makrogazdasági mutatók, amelyek szintén nem a várakozásoknak megfelelően alakultak. Ezek a tényezők jól mutatják a fogyasztói bizalom „érzékenységét” – mondta el Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója.
A GfK adatai alapján a munkanélküliség alakulásával kapcsolatban 2010 decemberében a lakosság egyharmada (35%) számít a munkanélküliség növekedésére, míg korábban egynegyedük vélekedett így.
(GfK/
» Iskolakezdés: felértékelődő kereskedelmi szezon
» Új informatikai rendszer a CBA-nál
» Diszkontokban költekezünk
» Pesszimista cégvezetők
» Hiteles, de érthetetlen
A legújabb szám
MaiPiac képek
A hónap kérdése
Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?
Az adózóna legfrissebb hírei
- Üzletszerű ingóértékesítés: mennyi átalány költséget számolhat el a magánszemély számla nélkül?
- Béremelésről és nyugdíjkiigazításról döntöttek Romániában
- Telekomadó: a távközlési cégek a műsorterjesztőkkel is megfizettetnék
- Értéknövekedési hozzájárulás: a kormányszóvivő cáfolja az új ingatlanadót
- Pénzügyi csúcstalálkozó: az adócsomag nem segíti a növekedést






Hozzászólások