2012. május 21. hétfő

Jön a Balatoni korona

balatonikorona1A Balaton-felvidéki koronát március végétől használhatja fizetésre a csatlakozó önkormányzatok és gazdálkodó szervezetek.

Ma kezdik nyomtatni az észak-balatoni térség helyi pénzét, a Balatoni koronát, amely várhatóan március végén kerül forgalomba − mondta Leitold László, a Kinizsi Bank vezérigazgató-helyettese a veszprémi közgyűlésben. Porga Gyula polgármester tavaly májusban jelentette be, hogy helyi pénz bevezetését tervezik Veszprémben és térségében – írja a Napi Gazdaság.

A kezdeményezéshez csatlakozott Balatonalmádi, Balatonfüred és Várpalota, valamint három környékbeli község, Nemesvámos, Litér és Tihany. A bankjegysorról, amely utalványként fog működni, Porga Gyula csütörtökön úgy fogalmazott: "lehet, hogy nem a miénk az első helyi pénz, de a miénk a legszebb". A Balatoni koronát Vagyóczky Károly, a Magyarországon forgalomban lévő papírpénzek tervezője mutatta be a közgyűlésben.

Sopronban már működik helyi pénz, a kékfrank, amely 2010 áprilisában jelent meg, kibocsátására létrejött a Ha-Mi Szövetkezet. Az elfogadóhelyek egy része 5−15 százalékos kedvezményt ad a vásárlónak kékfrank használata esetén. Az utalványok ellenértékét a Ha-Mi Szövetkezet a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezetnél helyezi el betétként. Egy kékfrankutalvány egyenlő egy forinttal, viszont 2 százalék plusz áfa jutalékot vonnak le attól az ügyféltől, aki ismét forintra szeretné visszaváltani a kékfrankot.

Leitold László korábban közölte: a pénzkibocsátás monopóliuma Magyarországon a Magyar Nemzeti Banké, a helyi pénz tehát készpénzt helyettesítő utalvány. A helyi pénz forintfedezetét elhelyezik egy bankban, hogy az utalvány átváltható legyen forintra.

A helyi pénztől általában azt várják, hogy az adott térségben pluszforrást, likviditást biztosítson a pénzforgalomban részt vevők számára. A sikeres kibocsátáshoz, forgalomba hozatalhoz kellő számú céget, önkormányzatot kell találni, és szintén kellő számú vállalkozást ahhoz, amely ezt fizetőeszközként elfogadja.

Hozzászólások

Név *
Email
Code   
Küldés

Kövessen minket

facebook-logotwitter_logorss_logo

A legújabb szám

 aktualis 
 
2011. november-december

MaiPiac képek

A hónap kérdése

Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?

Loading...

Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2000

Terjesztés HVG Kiadó Zrt.:
+36 1 436 2045

A Mai Piac szaklap szerkesztősége:
maipiac@maipiac.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.

© 2011 WWW.MAIPIAC.HU