Jól fogytak a magyar borok adventkor
Sikerrel zárul az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Közösségi Bormarketing Alap decemberi borkampánya. A kampány célja az volt, hogy az akciósorozat keretén belül az élelmiszer-áruházak polcairól minél több minőségi magyar bort tegyenek kosarukba adventkor a vásárlók – olyan fajtákat is, amik eddig nem voltak igazán ismertek vagy elérhetőek.
Az ünnepi hangulathoz illeszkedve indította el adventi „instore" borkampányát az AMC és a Közösségi Bormarketing Alap 2011 decemberében. A kampány a vásárlók figyelmének felkeltését és a vásárlás ösztönzését tűzte ki zászlajára, ugyanakkor kimondott cél volt az is, hogy új termékeket ismerjen meg a vásárlóközönség a szuper- és hipermarketekben. Az áruházakban a vásárlók és az érdeklődők eddig kevésbé ismert ízekkel találkozhattak – így friss fehérekkel, rozékkal, primőr vörösökkel – sok más magyar bor mellett. Az akció ideje alatt a vásárlók így a megszokottnál tágabb kínálatból választhattak, a szortiment egy része feltörekvő új borászatokból származott.
Az ország összesen 116 Auchan, Metro, SPAR és Tesco áruházában zajló kampányra óriásplakátok és citylightok százai, valamint rádiós reklámok és hirdetések hívták fel a figyelmet.
Karácsonykor a boreladások rendre magasabbak az év más időszakához képest; a mostani BTL-akció eredményeként a hazai borászatok forgalmuk szokásosnál is nagyobb növekedéséről számolhattak be. „A SPAR áruházakban már megszokott, hogy a kínálatba számos, csak a kampányidőszakban kapható cikk kerül be, főleg a közép- és felső kategóriában. Ilyenkor az árkedvezmények meghaladják a szokásos mértéket" – mondta még decemberben Herkely Gusztáv, a SPAR a beszerzési vezetője. A mostani borkampány elérte célját, hiszen eredményesen lendített a magyar borágazat belső piacának szezonális sikerein, ami segít ellensúlyozni a keleti piacok beszűkülését, a nyugati piacok átrendeződését és borexportunk csökkenését.
A legújabb szám
MaiPiac képek
A hónap kérdése
Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?






Hozzászólások