Felavatták az újjáépített zalaegerszegi piacot.
Közösségi és kulturális szerepet is szánnak Zalaegerszegen az európai uniós támogatással újjáépített, részben fedett piactérnek, amelyet pénteken adtak át. Gyutai Csaba polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (NYDRFT) pályázatán elnyert támogatással a város 1 milliárd 557 millió forintból indította el városrehabilitációs programját. Ennek első ütemeként elkészült a belváros átépítése, a második szakaszban pedig 161,5 millió forintos ráfordítással újjáépítették a piacteret. A munkálatok keretében korszerűsítették a közvilágítást,
A polgármester hozzátette: az újjáépített zalaegerszegi piac nemcsak a környéken termelt élelmiszerek árusítását szolgálja, de közösségi és kulturális funkciót is kap. A tér déli részén ligetes, ülőpados területet alakítottak ki, rendezvények esetén pedig színpadot is felállítanak. Manninger Jenő (Fidesz-KDNP), a NYDRFT és egyben a Zala Megyei Közgyűlés elnöke úgy fogalmazott: bölcs és belátó döntés volt elhagyni a költséges és az általában nehezen megtérülő beruházások közé tartozó mélygarázs építését. Beszélt arról is, hogy számos zalai település belvárosában folynak most is a rehabilitációs munkálatok. A zalaegerszegi átalakítások révén néhány éven belül végre egységes, szép városközpont alakulhat ki.
(MTI)
» Erősödő márkák
» Nyomott sörpiac
» Iskolakezdés: felértékelődő kereskedelmi szezon
» Új informatikai rendszer a CBA-nál
» Világhódító sör
A legújabb szám
MaiPiac képek
A hónap kérdése
Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?






Hozzászólások