2012. május 21. hétfő

Egyre kevesebb az akciós újság

akcios_ujsag1A kereskedők egyre kevesebb akciós újságot jelentetnek meg, viszont egyre több terméket hirdetnek, az akciós élelmiszer kategóriák sorát az italok, ezen belül is a borok vezetik a GfK Hungária felmérése szerint.

A piackutató intézet Leaflet Monitora szerint tavaly összesen 1144 kiadványt jelentettek meg az egyes üzletek, üzlethálózatok, míg 2010-ben ez a szám még 1208 volt. Legnagyobb számban a diszkontok adnak ki akciós termékeket bemutató újságot, őket a hipermarketek, majd a szupermarketek követik a sorban.

A hirdetések csúcsidőszaka az év végi szezon: míg 2010-ben a hirdetett termékeknek a 26 százaléka, addig 2011-ben 27 százaléka az utolsó negyedévben jelent meg az akciós újságok lapjain. A karácsonyi szezonon belül mindkét évben a november volt a legintenzívebb, amikor mintegy 22 ezer, illetve 24 ezer terméket hirdettek a kereskedők saját nyomtatott akciós kiadványukban.

Az élelmiszer kategóriák közül legtöbb hirdetés italokat népszerűsített 2011-ben. Az utolsó negyedévek hirdetéseit 2010-ben és 2011-ben egyaránt a bor uralja. Hasonlóan nagy számban hirdettek húsárut tavaly, a harmadik legtöbbet hirdetett akciós termék pedig a tejtermékek közül kerül ki.

Tavaly a TOP 19 hirdetett kategória új belépőjeként megjelentek a notebookok, ezekkel 180 hirdetésben találkozhattak az akciós újságokat forgató vásárlók. (MTI)

Hozzászólások

Név *
Email
Code   
Küldés

Kövessen minket

facebook-logotwitter_logorss_logo

A legújabb szám

 aktualis 
 
2011. november-december

MaiPiac képek

A hónap kérdése

Milyen következményei lesznek az új „chipsadó” bevezetésének?

Loading...

Elérhetőségeink

Telefonszámunk:
+36 1 436 2000

Terjesztés HVG Kiadó Zrt.:
+36 1 436 2045

A Mai Piac szaklap szerkesztősége:
maipiac@maipiac.hu

Szerkesztőségeink címe:
1037 Budapest
Montevideo utca 14.

© 2011 WWW.MAIPIAC.HU